Egy 76 éves férfi vesztette életét csütörtökön Knjaževacon, miután a gyanú szerint egy 15 éves fiú bántalmazta – írja a Blic. Az esetről szóló első információk még tévesen arról szóltak, hogy az áldozat egy másik 15 éves fiú volt.
Az eset 18 óra körül történt. A jelenlegi információk szerint a fiatalkorú megütötte, illetve megrúgta a 76 éves férfit, aki ennek következtében elesett, és súlyos sérülést szenvedett a halántékán. A helyszínre érkező mentők már nem tudtak segíteni rajta, csak a halál beálltát állapíthatták meg.
A Blic értesülései szerint felmerült annak a gyanúja, hogy a 15 éves fiú azért támadt rá a férfira, mert a testvérét akarta megvédeni. A konfliktus pontos előzményeit és indítékát azonban még vizsgálják.
A rendőrök a történtek után előállították a fiatalkorút. A 15 éves gyanúsított ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, és kihallgatásra az illetékes zaječari felsőbíróság elé állították.
A nyomozás során tisztázzák a tragédia pontos körülményeit, valamint azt is, mi vezetett a konfliktushoz.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

