Magyarország
Orbán: Magyarország nagyszerű embert delegált az Európai Bizottságba
Betűméret:             

Trócsányi László személyében Magyarország nagyszerű embert jelölt az Európai Bizottságba - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban.

A kormányfő a hagyományos reggeli rádióinterjúban úgy fogalmazott, Trócsányi Lászlóval szemben kritikusai csupán azt vethetik fel, hogy az ő nézőpontjukból "rossz helyről jött, mert hát magyar". De annyian vagyunk magyarok, hogy ezt az ellenvetést nem tudjuk elfogadni - tette hozzá.

Orbán Viktor - a magyar biztosjelöltnek szánt - szomszédság- és bővítéspolitikai portfólió fontosságáról szólva kijelentette: a feladat érinti a Nyugat-Balkánnal, az Ukrajnával, a kaukázusi országokkal fenntartott kapcsolatot, valamint a migráció szempontjából szintén fontos észak-afrikai országokat.

A miniszterelnök elmondta: arra számít, hogy a jelölt európai parlamenti meghallgatása során "lesznek még forró pillanataink", amit a magyar ellenzék is kilátásba helyezett.

A kormányfő hangsúlyozta: a személyes alkalmasság kulcskérdés, Magyarország pedig egy nagyszerű embert delegált, ami mutatja a magyar politika és általában Magyarország intellektuális, szellemi képességét és erejét, amelyre büszkék lehetünk.

A miniszterelnök sorolta Trócsányi László eddigi teljesítményét, kiemelve, hogy a Velencei Bizottságban - az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testületében - is hosszú éveket töltött.

A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a magyar nemzeti érdekek szempontjából kedvező folyamatok zajlottak az elmúlt hónapokban a diplomáciában. Megerősödtek a visegrádi országok, a Nemzetközi Valutaalap élére pedig egy bolgár vezető kerülhet - mutatott rá.

"Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor kiálltunk a bővítés mellett"

Az unió bővítéséről szólva azt mondta: "nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor kiálltunk a bővítés mellett", mert Nyugat-Európában sokan belefáradtak abba, és saját politikai, gazdasági sikertelenségüket is a korábbi bővítéssel magyarázzák. A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott: a növekedés tekintélyes része Közép-Európából jön.

Hozzátette ugyanakkor: ha nem hezitált volna Európa, ha Macedónia, Montenegró és Szerbia már bent volna az unióban, akkor az illegális migránsok 2015-ben nem jutottak volna el Németországig.

Erről a többi ország miniszterelnökét is megpróbálja meggyőzni - ismertette -, a V4-ek miniszterelnökeivel csütörtökön egy közös nyilatkozatban álltak ki a bővítés mellett.

Elsőszámú feladat az emberek által kialakított életforma megvédése

Az európai életmód védelméről szóló biztosi pozícióról szólt, szomorúnak nevezve, hogy vannak, akik támadják ezt a portfoliót, szerinte ugyanis minden politikus elsőszámú feladata az emberek által kialakított életforma megvédése.

Hozzátette ugyanakkor: a vita akörül folyhat, hogy a migráció minek tekinthető, "az életforma változásának, tündérmesének vagy veszélynek". Az európaiak többsége veszélynek tekinti - értékelt. Szerinte a portfólió elleni támadás azt mutatja, hogy az európai politikában az alapvető kérdésekben is hiányzik a szükséges konszenzus.

Arról szólva, hogy Jean-Claude Juncker leköszönő bizottsági elnök "vak nemzeti politikusnak" és nem európai politikusnak nevezte Orbán Viktort, a miniszterelnök úgy reagált: egy magyar nem "levakarni" akarja magyarságát, hanem élete legfontosabb pillanatának tartja, hogy magyarnak született. "Én azért vagyok európai, mert magyar vagyok, ha nem lennék magyar nem is tudnék európai lenni" - felelte, hozzátéve: az uniónak a nemzetekből, azok identitásából és büszkeségéből kell felépülnie.

A stabilitás megteremtése

Magyarország stratégiáját ismertetve elmondta: a kiindulópontja a stabilitás megteremtése. Része a szövetség erősítése a V4-ekkel és az erős kapcsolat bővítése a többi szomszédos országgal. Negyedik eleme pedig, hogy szövetségest találjon a régi tagországok között is céljai eléréséhez, például a határvédelemhez.

Ilyen ország volt Ausztria, amelyet azonban "kilőttek és semlegesítettek, homályos körülmények között". Orbán Viktor ugyanakkor reméli, hogy az osztrák választás után visszaáll a régi helyzet. A miniszterelnök Olaszországot is kulcsfontosságúnak nevezte, amely a tengeri határokon védte meg az uniót. A kormányfő ismételten Magyarország nagy barátjának nevezte Matteo Salvini korábbi olasz belügyminisztert, aki azonban távozni kényszerült pozíciójából, de "már hiányzik", hiszen Olaszország visszatért a migránsokat beengedő, veszélyes baloldali politikához, és máris a menekültek szétosztását követeli.

A kormányfő a gazdasági eredményekről és a korrupcióval kapcsolatos bírálatokról szólva kijelentette: ha korrupció lenne, nem lenne gazdasági fejlődés. Bár korrupció mindenhol van - ismerte el -, a probléma nem meghatározó. A családpolitikáról szót ejtve kijelentette, hogy "a mi kormányunk alatt történt a legtöbb jó dolog a családokkal", és elmondta, hogy már a második és a harmadik családvédelmi akcióterv részletein gondolkodik. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A holokausztra emlékezve, miközben megrendülten hajtunk fejet az áldozatok emléke előtt, a jövőért érzett felelősségünket is kinyilvánítjuk - jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök az Országházban kedden, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján, a magyarországi holokauszt 80. évfordulója alkalmából...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 20:26 ]
Ma sokkal többen vannak az Orbán-rendszer leváltását akarók, mint azok, akik a rendszer maradását szeretnék - mondta a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője országjárásának első állomásán, a három ellenzéki párt keddi, székesfehérvári kampányrendezvényén. Dobrev Klára szerint ma minden adott ahhoz, hogy...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 20:25 ]
Az uniós migrációs és menekültügyi csomag esetében a legfontosabb kérdés, hogy azok, akik Európába akarnak jönni, maradhatnak-e az unió területén mindaddig, amíg menekültügyi kérelmüket elbírálják vagy az unió határain kívül kell várakozniuk a döntés meghozataláig. Amíg ez a kérdés nincs megválaszolva, addig...
2024. ÁPRILIS 16.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban