Magyarország
Orbán: Aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen, ki kell maradnunk a háborúból (Frissült)
Betűméret:             

A mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen – írta Orbán Viktor miniszterelnök szombat reggeli Facebook bejegyzésében.

„Forró ősz elé nézünk. Európa egyre gyorsabban sodródik a háború felé” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor felidézte: pár hete Koppenhágában bemutatták Brüsszel háborús tervét: Európa fizet, az ukránok harcolnak, Oroszország pedig majd kimerül. Hogy ez mennyibe kerül és meddig tart majd, azt nem tudtuk meg. Stratégia helyett csak vágyálmokra futotta a brüsszelieknek – jegyezte meg.

„Dániában világossá tettem: mi ebből nem kérünk. Azóta hadjáratot indítottak Magyarország ellen. A fegyvertár széles. Kémvádak, álhír-botrányok és jogi ügyeskedés. Megindultak ellenünk Brüsszelben és megindították a hazai helytartóikat is” – írta Orbán Viktor.

„Ezt nem nézhetjük tétlenül! Újra meg kell mutassuk, hogy a magyar emberek nem kérnek a háborúból. Ezért a mai napon aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen. Ott leszünk minden városban és minden faluban, mert most minden békeszerető magyar emberre szükségünk van!” – zárta bejegyzését a miniszterelnök.

Orbán: Ki kell maradnunk a háborúból

Világosan meg kell mondani: se katonát, se pénzt, se fegyvert nem adunk az ukrajnai háborúba, ez nem Magyarország érdeke, nem Magyarország háborúja, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Pesterzsébeten, a Tátra téri piacon szombaton.

A miniszterelnök aláírta a Fidesz által Brüsszel háborús tervei ellen szombaton indított aláírásgyűjtő ívet. Kijelentette: azért indították az aláírásgyűjtést, mert van egy közvetlen veszély, amellyel szemben "Magyarországnak egységet és erőt kell mutatnia".

Mint mondta, Európa elkészítette a saját háborús tervét, amelynek a lényege, hogy "háborúba megyünk az oroszok ellen, az ukránoknak odaadjuk az összes szükséges eszközt és pénzt és a frontvonalon győzni fogunk", az európai gazdaságot pedig alárendelik ennek a tervnek.

Ez veszély, mert a háború most is rosszat tesz a magyar gazdaságnak, blokkolja a gazdaság növekedését egész Európában és Magyarországon is - emelte ki a miniszterelnök. Hozzátette: ha nem lenne a háború, a gazdasági növekedés két-háromszorosára ugrana néhány hónapon belül.

Magyarország azért küzd, hogy kimaradjon ebből az elhibázott gazdaságpolitikából - emelte ki, hozzátéve, az Európai Unió azonban át akarja állítani az európai gazdaságot egy hadigazdaságba, de "ebből nekünk ki kell maradnunk".

Szólt arról is, hogy a második világháborúban Budapest szenvedte el a második leghosszabb ostromot. Ha valahol szenvedtek a legutóbbi háborúban sokat, az éppen Budapesten volt, ezért Budapesten budapestinek lenni alapvetően és automatikusan békepártiságot kell, hogy jelentsen. Egy budapesti nem állhat egyszerűen a háború mellett, mert az visszahozza azt a szenvedést, amit egyszer már ez a város megélt - fogalmazott.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a Tisza Párt "brüsszeli projekt", és minden szervezet, ami Brüsszel mellett áll, elveszi a magyarok pénzét Brüsszelben, onnan pedig Ukrajnába küldi. Ezért akarnak adót emelni, az adóemelés már egy lépés az európai gazdaság háborús átalakítása irányába - jegyezte meg.

Jelezte: október 23-án és 24-én a miniszterelnökök tanácsa ülésezni fog, ezen meg kell akadályozni, hogy olyan döntés szülessen, ami "beletolná" Európát és Magyarországot a háborúba. Világosan meg kell mondani, hogy se katonát, se pénzt, se fegyvert nem adunk ebbe a háborúba - emelte ki.

A kormányfő emlékeztetett arra, hogy Magyarország mindig ki akart maradni a háborúból. Tisza István és Horthy Miklós sem akart beleegyezni, "de a végén belenyomtak bennünket a háborúba" és "most az a feladat, hogy nekünk sikerüljön az, ami nekik nem sikerült".

"Ha a magyarok összeállnak és megsegítenek engem ebben a küzdelemben és egyértelműen kimondjuk, hogy nem küldünk katonákat, nem adunk pénzt és nem járulunk hozzá az európai gazdaság hadigazdaságából való átalakításához, akkor ki tudunk maradni" - hangsúlyozta, hozzátéve, ez az aláírásgyűjtés értelme.

A miniszterelnök szólt a jövő évi országgyűlési választásról is, mint mondta, Budapesten "a szénánk nem áll jól", de úgy gondolja, a külső kerületekben az ellenfeleikkel azonos eséllyel vágnak neki a választásnak. Hozzátette: a külső kerületek mandátumait "be kell húzni", és arra bíztatta a megjelenteket, szavazzanak Földesi Gyulára, a Fidesz választókerületi elnökére, "hogy a polgári, nemzeti és keresztény kormányzást tudjuk folytatni".

Orbán Viktor azt javasolta a polgári, nemzeti és keresztény közösségnek, hogy sose mondjon le Budapestről, mert az "a mi otthonunk", a nemzet fővárosa. Budapest tartozik a hazának azzal, hogy nem engedi, hogy csak vörös lobogót emeljenek magasba ebből a városból - tette hozzá.

Szólt arról is, nem kívánja az országnak, hogy "kipróbáljon egy olyan kormányzást", amely a brüsszeli utasításokat hajtja végre. Jelezte: országosan "jó reményekre okot adó mértékben élvezzük az emberek támogatását, tehát ennek a választásnak mi vagyunk az esélyesei". A miniszterelnök azt javasolta az embereknek, a döntésüknél a legfontosabb szempont a biztonság legyen, mert "a változás túl nagy kockázat".

A pesterzsébeti piacon "Mondjunk nemet a háborús tervekre" feliratú pultoknál gyűjtötték az aláírásokat az aktivisták. A rendezvényen megjelent Szabados Ákos, a XX. kerület és Bese Ferenc, a XXIII. kerület független polgármestere, a miniszterelnök Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel érkezett a rendezvényre, ahol több mint százan várták. A miniszterelnök a rendezvényen szelfizett a választópolgárokkal és hosszan beszélgetett velük. (MTI)

A Magyarországot érő súlyos keleti és nyugati biztonsági kihívások közepette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem politikailag megtámadni, majd felszámolni kellett volna, hanem jelentősen megerősíteni – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatott közleményében a hivatal...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 14:55 ]
Veszprémben kezdi meg újabb országjárását Magyar Péter miniszterelnök. Az első fórumot szombaton 16 órától tartják a Megyeház téren – közölte a kormányfő pénteken a Facebook-oldalán. „Találkozzunk a Megyeház téren!” – írta bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök augusztus 20-án, a Tisza Szigetek...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:07 ]
Az euró gyors bevezetése helyett sikeres bevezetésére van szükség - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. Varga Mihály kiemelte: ha a közös európai fizetőeszköz magyarországi bevezetése gyors lesz, az ellen senki nem fog tiltakozni, de a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 0:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó