Személyfüggő a megállapodás az orosz energiahordozókra kivetett amerikai szankciók alóli mentességről – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor hangsúlyozta, a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.
A kormányfőt megkérdezték, meddig tart az amerikai szankciók alóli mentesség, mert az amerikai külügyminiszter egy évről beszélt. Orbán Viktor úgy fogalmazott, aki fölül van, annak a szava számít, az elnök van fölül. Azzal kell számolni – folytatta – , amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét és nemzeti kormány van Magyarországon, addig a rezsicsökkentés él.
Hozzátette, ha ennek bármelyik eleme megváltozik, új helyzet van, akkor „a rezsicsökkentésnek nuku”, ez egy személyfüggő megállapodás, a bürokraták meg leírják, amit leírnak, annak nincs semmi jelentősége. Orbán Viktor azt mondta,
ha nem kötöttek volna megállapodást, akkor november végétől minden magyar család körülbelül háromszoros rezsiszámlát fizetne, és a benzin ára elérné a literenként ezer forintot.
A megállapodás minden magyarnak jó hír. 2022-ben is mondtam, aki nem ránk szavaz, velünk az is jól jár – jelentette ki, hozzátéve, ez egy olyan téma, ahol semmilyen pártpolitikai vitának nincs helye.
Orbán: A washingtoni megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott
A magyar–amerikai csúcsról, a brüsszeli háborús politikáról, valamint a nyugdíjasok helyzetéről is beszélt péntek reggeli interjújában Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban.
„Amíg Donald Trumpnak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig a rezsicsökkentés él. Ez egy személyközi megállapodás, ami mögött két vezetőnek a személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírják, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő megjegyezte, hogy a megállapodás pártpolitikától mentes, a kormánnyal az is jól jár, aki nem rá szavazott.
A kormányfő úgy fogalmazott, ha nem ez lenne a lapjárás, akkor november végétől minden magyar család körülbelül háromszoros rezsi számlát fizetne.
„Akkor minden magyar család karácsonyi ajándékként egy háromszoros rezsiszámlát kapna. A benzin elérné az 1000 forint/literes árat. Ez a helyzet, ettől kellett megmenteni Magyarországot, és ez sikerült. Ebben szerintem nincs vita” – jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán: Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért
A miniszterelnök az interjúban azt mondta, ezért a mentességért nem fizettünk egy fillért sem, mert az Amerikai Egyesült Államok elnöke szereti a magyarokat. „Mivel a magyar energiaimport az orosz energiakivitel egészen kis részét teszi ki, ennek nincs jelentősége Oroszország megfegyelmezése szempontjából” – tette hozzá Orbán Viktor.
Hozzátette, olyan megállapodásokat szokott kötni, amelyek nemcsak csomagként, hanem egyenként is jók a magyar gazdaság számára; itt is erről van szó. Elmondta, öt évre állapodott meg amerikai cseppfolyós gáz vásárlásról.
„Minél több helyről érkezik gáz vagy olaj, az annál inkább biztonságot ad Magyarországnak” – szögezte le Orbán Viktor, aki emlékeztetett arra is, hogy 2010 után nagyon sok vezetékes összekapcsolódást hoztak létre, megépítették például a szlovák-magyar interkonnektort, „amely nélkül ma sokkal nagyobb bajban lennénk”.
„Magyarország ma olyan ország, amely ugyan zömében, hosszú távú szerződés keretében az oroszoktól vásárolja a gázt és az olajat, de rendelkezünk másodlagos kiegészítő lehetőségekkel is, ami biztonságot” – vélekedett Orbán Viktor.
A kormányfő szerint az Amerikától kapott pénzügyi védőpajzs más, mint a baloldal által felvett IMF-hitel
Az interjúban szó esett az Egyesült Államoktól kapott pénzügyi védőpajzs is. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta: „a baloldal által korábban felvett IMF-hitelnek súlyos gazdasági következményei voltak a magyar emberekre nézve, míg az Egyesült Államok által Magyarországnak biztosított pénzügyi védőpajzs arról szól, hogy a nemzetközi pénzvilágban létező eszközökkel meg tudják segíteni egymást a baráti viszonyban álló országok.”
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor „kínban fogant szamárságoknak” nevezte a múlt heti washingtoni tárgyalásaival kapcsolatos ellenzéki állításokat, amelyek gigahitelként értékelték az amerikaiak által biztosított pénzügyi védőpajzsot, és a 2008-as IMF-hitellel is párhuzamot vontak. „Hogy lenne már rossz az országnak egy pénzügyi védőpajzs?”– tette fel a kérdést a miniszterelnök. Hozzátette: az IMF-hitel, amelyet a baloldal vett fel, valóban arról szólt, hogy cserébe mindenfajta belgazdasági intézkedéseket vártak el, például a 13. havi nyugdíj vagy a 13. havi bér elvételét.
„Való igaz, hogy a baloldali kormányok az IMF-fel olyan megállapodást kötöttek, amelyek nagyon súlyos intézkedéseket tartalmaztak a magyar emberekre nézve, ezért küldtem haza az IMF-et” – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor értékelése szerint az amerikaiak által biztosított pénzügyi védőpajzsnál viszont arról van szó, hogy a nemzetközi pénzvilágban létezik 4-5 olyan eszköz – ezeket részben jegybankok, részben kormányok használják – amellyel egymást meg tudják segíteni a baráti viszonyban álló országok, ha valamelyikük bajba kerül. Hangsúlyozta: ha valamilyen nemzetközi spekulációs támadás éri a magyar forintot – amit rendszeresen látnak – akkor ezek az eszközök működésbe lépnek. Jelezte: most ezen eszközök számbavétele zajlik, ezeknek nagyjából leírják a „kontúrjait”, és amikor szükség van valamelyikre, akkor Magyarország bejelentkezik az amerikaiaknál és lehívja azokat.
Gazdaságilag megalapozott a 14. havi nyugdíj bevezetése
Szóba került a 14. havi nyugdíj kérdése is. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor úgy látja, a A 14. havi nyugdíj bevezetése és a gyermekek után járó adókedvezmények növelése gazdaságilag megalapozott, jó döntések, amelyeket a baloldal ellenében is meg kell csinálni.
Orbán Viktor elmondta: az olyan hosszú távú intézkedések bevezetése, mint például a kétgyermekes édesanyáknak járó teljes adómentesség vagy a 14. havi nyugdíj, hosszú távú pénzügyi kötelezettséggel járnak. Ezért az ezekről szóló vita „valódi”, nyílt végű vita a baloldallal, a DK-val és a Tisza Párttal.
Az a kérdés, hogy megalapozottak-e a megfontolások, amelyek alapján a döntéseket meghozza a kormány. „Azt állítom, hogy a mi döntéseink megalapozottak, ezeknek megvan a pénzügyi és gazdasági alapja, ezek vállalhatóak a baloldal ellenében is, és meg kell csinálni” – szögezte le, hozzátéve: „a Tisza meg a DK nem támogatja a 14. havi nyugdíjat, ők át akarják alakítani a nyugdíjrendszert", írja a hirado.hu.
Azt is mondta: a Nemzeti Konzultáció maga az erről szóló vita, függetlenül attól, hogy a politikában ravaszkodás van és nem akarja fölfedni a szándékait egy hatalomra törő párt, amely mögött ott van Brüsszel. „A baloldali pártok baloldali gazdaságpolitikát folytatnak, inkább az adóemelést és a Brüsszeltől való függést támogatják. A másik oldalon pedig van egy nemzeti kormány” – jelentette ki.
Orbán: Tartjuk amit ígértünk, naggyá tesszük Magyarországot
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli Facebook-posztjában értékelte az elmúlt napok kormányzati munkáját. Bejegyzése szerint „erős hét” áll mögöttük, amelyet több fontos döntés és fejlemény határozott meg.
Elsőként az amerikai védőpajzs építéséről tett említést, majd kiemelte a Gyöngyösön és Csömörön megvalósuló, összesen 72 milliárd forintos amerikai befektetést. A miniszterelnök felidézte, hogy megtörtént a novemberi évközi nyugdíjemelés, a kormány pedig döntést hozott a 14. havi nyugdíjról is.
Orbán Viktor hozzátette: megduplázták a nevelőszülők járandóságait, valamint meghosszabbították a kamatstopot. A miniszterelnök mindezt úgy jellemezte: „Igazi tűzijáték. És még csak péntek reggel van.”
Bejegyzését azzal zárta, hogy mindez nem meglepő, hiszen – mint fogalmazott – tartják, amit ígértek: „Naggyá tesszük Magyarországot!”.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




