Magyarország
Felkapcsolták a fényfüzért az Ország Karácsonyfáján a Kossuth téren
Betűméret:             

Az ünnepi gyertyagyújtás szimbólumaként felkapcsolták az Ország Karácsonyfáját díszítő fényfüzért a Kossuth téren vasárnap.

Az Országház előtt felállított, a nyírségi Ibrány városából érkezett csaknem 23 méteres ezüstfenyő a több napig tartó díszítést követően advent első vasárnapjának délutánján nyerte el teljes pompáját.

A jelenlévőket Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke köszöntötte. Emlékeztetett rá, hogy advent a várakozás, a vágyakozás és a remény ünnepe.

"Azért reménykedünk, hogy karácsony éjszakára úgy meg tudjuk tisztítani a szívünket, hogy abba beköltözhessen az isteni szeretet fénye és békéje. Ebben az időszakban a legfontosabb, hogy próbáljunk elcsendesedni, próbáljunk a világ hívságaitól egy kicsit elkülönülni, hogy valamennyien megtaláljuk azt az utat, amelyet ez a csodálatos fa is megvilágít nekünk" - fogalmazott az alelnök.

Emlékeztetett arra is, hogy az adventi koszorú hagyománya mindössze 200 éves, mégis ez a szimbólum jelképezi legjobban az advent időszakának valódi célját és üzenetét. "Egy kör alakú koszorúról van szó, amelyen három lila és egy rózsaszín gyertya keresztet formál. A kör azt a teljességet jelképezi, amire minden ember törekszik. A keresztet formáló négy gyertya pedig arra a célra emlékeztet, amely felé az életünket irányítani kell" - mondta az Országgyűlés alelnöke.

Latorcai Csaba tájékoztatta a jelenlévőket, hogy 31 felajánlott fa közül választotta ki egy külön erre a célra felállított bizottság ezt a fát, amelyet egy 130 centiméteres, 25 kilogramm súlyú betlehemi csillag ékesít és egy, 16 ezer energiatakarékos, színes LED izzókat tartalmazó, 2500 folyóméternyi fényfüzér világít meg, írja az MTI.

A fa mellett helyezkedik el a Kisgyőrből érkezett betlehemi jászol, a Szent Családot megjelenítő, fából faragott, ember nagyságú figuráival.

Az Ország Karácsonyfájának fényeit felkapcsoló ünnepségen áldást mondott Szlama Ákos csákvári káplán, a Székesfehérvári Egyházmegye ifjúsági referense.

A rendezvényen karácsonyi énekeket előadva közreműködött a piliscsabai Páduai Szent Antal Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkórusa.

A Magyarországot érő súlyos keleti és nyugati biztonsági kihívások közepette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem politikailag megtámadni, majd felszámolni kellett volna, hanem jelentősen megerősíteni – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatott közleményében a hivatal...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 14:55 ]
Veszprémben kezdi meg újabb országjárását Magyar Péter miniszterelnök. Az első fórumot szombaton 16 órától tartják a Megyeház téren – közölte a kormányfő pénteken a Facebook-oldalán. „Találkozzunk a Megyeház téren!” – írta bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök augusztus 20-án, a Tisza Szigetek...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:07 ]
Az euró gyors bevezetése helyett sikeres bevezetésére van szükség - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. Varga Mihály kiemelte: ha a közös európai fizetőeszköz magyarországi bevezetése gyors lesz, az ellen senki nem fog tiltakozni, de a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 0:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó