Magyarország
Február 20-ára tűzték ki a Budapest–Belgrád vasútvonal átadásának új határidejét
Betűméret:             

Február 20-án adhatják át a Budapest–Belgrád vasútvonalat – közölte a magyar Országgyűlés gazdasági bizottságának meghallgatásán Lázár János építési és közlekedési miniszter.

A miniszter elmondása szerint Magyarországon az utóbbi időben felgyorsultak az építési munkálatok, míg Szerbiában lassabban haladt a kivitelezés. Hozzátette: bár már átadták a Szabadka–Belgrád szakaszt, a teljes vonal hivatalos megnyitása így is a február végére tolódhat.

Lázár János kitért arra is, hogy a vasútvonal megépítésére a kínai féllel kötött hitelszerződés részletei üzleti titkot képeznek, ezért azokat csak a szerződő felek beleegyezésével lehet nyilvánosságra hozni.

A miniszter egyúttal bejelentette, hogy az Európai Beruházási Bank jóváhagyott egy csaknem 800 milliárd forintos hitelkeretet a magyar vasúthálózat korszerűsítésére. A tervek szerint a forrásból több ezer kilométernyi pályaszakaszt újítanak fel országszerte, a program célja pedig a kormány szerint Magyarország ipari országként való megerősítése.

Országjárásra indult Magyar Péter - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 19.
[ 19:40 ]
A „demokrácia egyik lába” levágásának nevezte a vármegyei önkormányzatok tervezett megszüntetését a Mi Hazánk alelnöke az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. A Mi Hazánk álláspontja szerint nem megszüntetni kell a vármegyei közgyűléseket, hanem visszaadni nekik a Fidesz által elvett jogköröket –...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 19:47 ]
Megszünteti a magyar kormány az autópálya-koncessziós szerződést, és feljelentést tesz az ügyben – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányfő szerint a minisztériumi vizsgálat alapján egyértelmű döntés született arról, hogy a jelenlegi formájában nem tartható fenn...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 14:49 ]
Eljött a „nemzeti ellenállás” ideje, véget ért a türelem és a méltányosság időszaka – jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a párt szeptember 12-ei kötcsei találkozóján. A korábbi miniszterelnök szerint a Fidesznek mostantól „fel kell vennie a kesztyűt”, és támogatnia kell mindenkit, aki hajlandó fellépni...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 12:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó