Magyarország
Kihűlt embereket mentettek meg több helyen az országban
Betűméret:             

A hideg, havas időben több helyen mentettek meg kihűlt, illetve kihűlés közeli állapotba került embert az országban. A mentőszolgálat azt kéri: figyeljünk egymásra az extrém hidegben.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte a rendőrség honlapján, hogy egy kihűlt férfira a polgármester talált rá Kutason. A helyi férfi nem ment be reggel dolgozni az önkormányzathoz, ezért elment hozzá a település polgármestere, aki kihűlt, mozdulatlan és már kommunikálni is képtelen állapotban találta meg az otthonában. A mentők a férfit kórházba vitték.

Egy idős nőre szintén kihűlés közeli állapotban találtak rá a dombóvári rendőrök. A kurdi szomszédok jelentették be a rendőrségen pénteken, hogy napok óta nem látják egyedül élő szomszédjukat.

Az egyenruhások kimentek a házhoz, ahol az egyik szobában az ágyon fekve találták meg az 67 éves asszonyt. A rendőröknek elmondta, hogy nagyon gyengének érzi magát, több napja nem evett és ivott, és begyújtani sem tudott. A rendőrök mentőt hívtak az asszonyhoz, akik megvizsgálták és kórházba vitték.

Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán arra figyelmeztetett: az extrém hideg nemcsak a szabadban élőket veszélyezteti.

Komoly kockázatot jelent mindazok számára is, akik fűtetlen vagy gyengén fűtött lakásban élnek, illetve azoknak, akik a szabadban földre kerülnek, és segítség nélkül nem tudnak felállni. Ilyen helyzetekben a kihűlés akár rövid idő alatt is kialakulhat. (MTI)

Benyújtotta felmondását Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke - közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook-oldalán kedden. Tarr Zoltán azt írta: az átvilágítás során a háttérintézményi működésben és a tudományos munkában is számos rendezetlenséget találtak a...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 13:11 ]
Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással. A képviselők Chronowski Nórát, Kovács András Györgyöt, Ligeti Miklóst, Orosz Árpád Gábort és Szomora Zsoltot, a Tisza Párt frakciójának jelöltjeit választották meg alkotmánybírónak, mindannyiukra 137 igen és 6 nem...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 13:08 ]
Új, bizalmon alapuló fejezetet nyitna a magyar-német kapcsolatokban a két ország külügyminisztere - erről adott ki közös nyilatkozatot Orbán Anita és Johann Wadephul német külügyminiszter hétfőn. A közös nyilatkozatban hangsúlyozták: Magyarországot és Németországot régóta fennálló barátság köti össze, amely...
2026. SZEPTEMBER 14.
[ 19:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó