Magyarország
Közzétették a kegyelmi ügy igazságügyi tárcánál lévő dossziéját
Betűméret:             

Nyilvánosságra hozták a kormany.hu oldalon kedden a kegyelmi ügy azon - három dokumentumot tartalmazó - dossziéját, amely az Igazságügyi Minisztériumban található, írja az MTI.

A kormany.hu/igazságtetel oldalon az iratokhoz fűzött tájékoztatásban azt írták: a dokumentumok közzétételének oka, hogy a magyar társadalomnak joga van megismerni, miként "születhetett meg az a kegyelmi döntés, amely egy pedofil bűncselekmény eltussolásában közreműködő személy számára biztosított kegyelmet".

Emlékeztetnek, hogy az ügy középpontjában az a döntés áll, amellyel Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023-ban kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének. Őt azért ítélték el, mert közreműködött a gyermekotthon igazgatójához kötődő pedofil bűncselekmények eltussolásában, többek között azzal, hogy megpróbálta rábírni az áldozatokat vallomásuk visszavonására - olvasható a kormany.hu-n.

A magyarázatban emlékeztettek arra is, hogy a kegyelmi döntést Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyezte, ezzel az hatályossá vált, s amikor az ügy 2024 februárjában nyilvánosságra került, országos felháborodást váltott ki, és rövid időn belül Novák Katalin, valamint Varga Judit politikai távozásához vezetett.

Felhívták a figyelmet arra, hogy számos kérdés maradt megválaszolatlan. Nem tudni "ki és miért kezdeményezte a kegyelmet, milyen indokok alapján született meg a döntés, kik vettek részt az előkészítésében, és hogyan fordulhatott elő, hogy egy ilyen súlyú ügy érdemi döntési folyamata a nyilvánosság előtt rejtve maradt" - sorolták.

Közölték, a közzétett iratok az Igazságügyi Minisztérium rendelkezésére álló dokumentumokat tartalmazzák, az ügy teljes döntési lánca azonban kizárólag ezekből nem rekonstruálható, mivel a dokumentumok másik része a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, a Sándor-palotában található.

Kiemelték, Magyar Péter miniszterelnök ezért felszólítja a köztársasági elnököt, hogy a nála fellelhető dokumentumokat, feljegyzéseket és egyéb releváns iratokat szintén bocsássa nyilvánosságra, "hogy a magyar emberek teljes képet kaphassanak a kegyelmi döntés előkészítéséről, előterjesztéséről és jóváhagyásáról".

A cél ugyanis "a teljes átláthatóság, a politikai felelősség tisztázása és annak biztosítása, hogy ilyen döntés Magyarországon többé ne születhessen meg a nyilvánosság kizárásával" - olvasható a magyarázatban.

A kormany.hu/igazsagtetel oldalon az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának előterjesztése található meg, Répássy Róbert parlamenti államtitkár egyetértő nyilatkozata, valamint Varga Judit igazságügyi miniszter Novák Katalin köztársasági elnöknek írt levele.

Az első, 2023. április 14-i keltezésű dokumentumból az derül ki, hogy a minisztérium főosztályának vezetője, Horváth Ákos nem javasolja a "K. E." kapcsán benyújtott kegyelmi kérelem teljesítését. Ezt a kérelmet a dokumentum szerint az elítélt felesége terjesztette elő "a kiszabott szabadságvesztés büntetés, a foglalkozástól eltiltás büntetés, a közügyektől eltiltás mellékbüntetés elengedése, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt".

Indoklásában Horváth Ákos azt írta, hogy a terhelt büntetőjogi felelősségének és a büntetőeljárás során felmerült eljárási szabálysértéseknek a vizsgálata nem képezi a kegyelmi eljárás tárgyát. Emellett arra is felhívta a figyelmet a főosztályvezető, hogy az elítélt az irat megfogalmazásakor reintegrációs őrizetben töltötte a büntetését, amelynek ideje alatt a foglalkozástól eltiltás hatálya alá nem tartozó munkát vállalhatott, így "számára a büntetés a jellegén túlmutató hátrányt nem jelent".

A második dokumentum Répássy Róbert parlamenti államtitkár 2023. április 17-i keltezésű nyilatkozata. Ebben az államtitkár egyetért a főosztályvezető javaslatával, miszerint 49 terhelt közül 3 esetében javasolja a főosztályvezető a kegyelem gyakorlása iránti előterjesztést, de a dokumentumban található három személy monogramjának egyike sem utal K. Endrére.

A harmadik közzétett dokumentum Varga Judit miniszter levele, amelyet a tárcavezető 2023. április 18-i keltezéssel írt Novák Katalin köztársasági elnöknek. Ebben Varga Judit "2023. évi IV. kegyelmi felterjesztés" tárggyal a három - e levélben is ugyanazon E. J., S. A., F. R. monogramokkal jelölt - személy esetében tett előterjesztést a kegyelem gyakorlására.

Megfeszített munkával, augusztus végéig minden kérdést le lehet zárni a Magyarországnak járó európai uniós források ügyében – közölte a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök. Az ügyet kiemelt prioritásnak nevezve jelezte: a hétvégén levelet váltott az ügyben az Európai Bizottság...
2026. MÁJUS 18.
[ 20:12 ]
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus nyílt levélben fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz az Élvonal Alapítvány jövőjével kapcsolatban. Mint írta, az Élvonal nemzetközi mércével is egyedülálló tudományos és tehetséggondozó modell, és kérte a szervezet teljes körű átvilágítását. Magyar Péter miniszterelnök...
2026. MÁJUS 18.
[ 11:31 ]
Jelenleg nincs olyan jogi ok vagy alkotmányos indok, amely megalapozhatná a lemondásomat - kommentálta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Index hírportálon hétfőn megjelent interjúban azt, hogy Magyar Péter miniszterelnök május 31-ig szabott határidőt az államfő és több más közjogi méltóság távozására. Sulyok...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó