A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
Két ciklusban, nyolc évben korlátozzák a miniszterelnöki mandátumot. Megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Kimondják, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekva) vagyona továbbra is nemzeti vagyon, és egyúttal lehetővé teszik megszüntetésüket. A csomag része a devizahiteles végrehajtások átmeneti leállításáról szóló javaslat is - írta Bujdosó Andrea a Facebook-oldalán.
A Tisza-frakció több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi. Az egyik a gyermekvédelem ügyével foglalkozik majd, célja, hogy "rendszerszinten feltárja, miért nem volt képes az állam megvédeni a rábízott gyermekeket".
Egy másik testület a kegyelmi ügyet fogja vizsgálni, hogy kiderüljön: miként juthatott el egy pedofil bűncselekményben érintett személy kegyelme az előkészítéstől a miniszteri ellenjegyzésig - közölte.
A frakcióvezető hozzátette: a rendszerváltás nem lehet teljes addig, amíg nem tárják fel, hogyan tűnt el a nemzeti vagyon jelentős része a magyar emberek szeme elől.
"A spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését feltáró vizsgálóbizottság célja, hogy az egész ország megértse, milyen politikai, gazdasági és intézményi döntések vezettek a közvagyon elvesztéséhez a spontán privatizáció során" - írta.
"Az ezekhez hasonló parlamenti vizsgálóbizottságok elől az elmúlt évtizedekben következmények nélkül lehetett elsétálni. A Tisza-frakció törvényjavaslata azonban véget vet ennek: kötelezővé tesszük a megjelenést és az adatszolgáltatást. Aki a jövőben szándékosan akadályozza a vizsgálóbizottságok munkáját, az a törvény előtt fog felelni" - közölte Bujdosó Andrea.
A Tisza-frakció két másik vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaélésekkel, a másik a végrehajtási anomáliákkal foglalkozik majd. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




