Két és fél paksi atomerőműnyi energia lehetősége is ott lehet a budapesti háztetőkön napelemek telepítése és tárolóberendezések alkalmazása révén – hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely azt írta, egyetlen város sem tud önmaga megbirkózni a klímaváltozás kihívásaival. Az államnak kell megteremtenie a szabályozási, pénzügyi kereteket, a városnak kell lefordítania ezeket a mindennapokra, a magánszektornak kell ezeket alkalmaznia beruházásokban és technológiákban, a polgároknak pedig résztvevőinek kell lenniük a változásnak – értékelt.
Szerinte ebbe a felfogásba illeszkedik a kormány által nemrég meghirdetett új energiafejlesztési terv is, amely be kívánja vonni a termelésbe a napenergiát.
Budapest és a kormány partnersége ezen a téren is rengeteg lehetőséget kínál. Budapest már évekkel ezelőtt elkészítette a város szolártérképét, elindította a Nappal hajtva programot – mutatott rá a főpolgármester, hozzátéve, hogy az Orbán-kormány ugyanakkor „megtiltotta az új napelemrendszerek által termelt energia hálózati betáplálását, amivel gyakorlatilag ellehetetlenítették az új napelemek telepítését”.
A fővárosi program célja és értelme, hogy 10 millió négyzetméter napelem legyen a városban energiatároló berendezésekkel együtt – emelte ki Karácsony Gergely.
Hozzátette: ezzel közel ötszázezer tonna szén-dioxid kibocsátását lehetne megtakarítani, vagyis annyit, amennyi az összes budapesti lakos egy évi áramfelhasználásából a légkörbe kerül.
„Most, amikor a kihívás már mindenki számára nyilvánvaló, amikor a magyar miniszterelnök végre felelősen beszél a klímaválságról, akkor a pár éve még álmodozásnak tűnő terveinkből gyorsan valóság lehet. Ha van partnerség, csak akkor” – zárta bejegyzését a főpolgármester. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

