Magyarország
Ruszin-Szendi Romulusz: Magyarország védelme erős honvédségen és együttműködésen alapul
Betűméret:             

Magyarország védelme az erős magyar honvédségen, valamint az észak-atlanti és európai együttműködésen alapul – jelentette ki Ruszin-Szendi Romulusz, Magyarország honvédelmi minisztere a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel közös pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Ruszin-Szendi Romulusz úgy fogalmazott, Boris Pistorius jelenléte azt mutatja, hogy Németország is elfogadja Magyarországot mint Európa részét.

Felidézte, hogy az elmúlt időszakban „egyértelmű volt az elutasítás”, utoljára 2020-ban járt német védelmi miniszter Magyarországon.

Mostanra azonban a magyar–német kapcsolatok nemcsak a védelmi vonalon, hanem az erkölcsi értékek alapján is helyreálltak – mondta.

Ruszin-Szendi Romulusz kijelentette: a magyar haderő fejlesztését a német eszközök szolgálták, a helikopter-, harckocsi- vagy lövegbeszerzések mind a német ipar dicsőségét mutatják. Példaként említette, hogy a NATO-nak felajánlott magyar nehézdandár „nem indulhatott volna el” német segítség nélkül.

A honvédelmi miniszter felidézte: annak idején úgy született a német–magyar együttműködés, hogy az mindkét félnek nyereséges legyen. A korábbi magyar kormány idején viszont ez „kapott egy kicsi gellert” – tette hozzá, kiemelve: mindez nem befolyásolta a védelmi képességek építését.

Rögzítette: a mostani találkozón megegyeztek, hogy folytatják az együttműködést a közös fejlesztések terén, sőt akár űripari, katonai mobilitást vagy logisztikát érintő területeken is. Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte: szeretnének több magyar vállalatot bevonni a védelmi ipari ellátási láncba.

Kitért arra is, hogy Magyarország számára a V4-együttműködés rendkívül fontos, ezért a visegrádi országok minisztereit fogadta elsőként, miután a Tisza-kormány megalakult.

Az MTI kérdésére a miniszter elmondta: a beszerzések részleteit ugyan nemzetbiztonsági okból nem ismertetheti, de Magyarország elkötelezett amellett, hogy fejlessze az európai védelmi ipart, és a szélesebb értelemben vett észak-atlanti térségtől szerezze be az eszközöket.

Hozzátette: szeretnék a meglévő szerződéseiket „megtölteni tartalommal”, mert a katonai és az üzleti világban is fontos, hogy megbízható partnerek legyenek a szövetségesek számára. Jelezte továbbá, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az orosz–ukrán háborút, a közel-keleti történéseket, és ezek alapján pontosítják a hiányzó eszközök prioritását.

Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos kérdésre a miniszter közölte: Magyarország álláspontja, hogy halálos eszközt és katonát nem küld az orosz–ukrán háborúba, a humanitárius segítség és az energiasegítség ugyanakkor folyamatos. A magyar kormány azon dolgozik, hogy a lehető legjobb kapcsolata legyen a szomszédaival – szögezte le, megjegyezve: a külügyminisztérium három hét alatt meg tudta tárgyalni az ukránokkal, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja jogait.

„Ezért döntöttünk úgy, hogy nem blokkoljuk tovább Ukrajna uniós csatlakozási procedúráját” – mondta. Úgy folytatta: a gyorsított eljárást azonban nem támogatja a kormány, „nem lenne fair”, ha Ukrajna beelőzne olyan országokat, amelyek már több éve várnak a csatlakozásra. (MTI)

Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint. Aradványi Péter vezető elemző csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: bár tavaly egyetlen maastrichti...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 11:10 ]
Döntéseimben kizárólag szakmai szempontok fognak vezérelni - mondta Polyák Gábor, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának megválasztott elnöke a Telex élő műsorában szerda délután. Kijelentette, hogy a döntések indoklása nyilvános lesz, a médiatanács tevékenységét független szakértők...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 22:09 ]
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar...
2026. SZEPTEMBER 23.
[ 13:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó