Média
A Magyar Szó elbocsátotta Kókai Pétert

A Magyar Szó elbocsátotta Kókai Pétert magánügyeinek végzése miatt – ezt az egykori főszerkesztő, a Magyar Mozgalom civil szervezet jelenlegi zentai képviselője jelentette be ma Szabadkán.

„Az elbocsátás indoka, hogy részt vettem egy sajtótájékoztatón Budapesten május 12-én, előtte pedig nem kértem engedélyt a munkahelyemtől való távolmaradáshoz” – nyilatkozta Kókai Péter a Beta hírügynökségnek.

Az egykori főszerkesztő szerint május 12-én már az MM képviselője volt, tehát nem magánügyek végzéséről volt szó.

„Május 12-én én már az MM zentai képviselője voltam, ezért semmiképpen sincs szó arról, hogy magánügyeket végeztem volna, hanem közfunkciót töltöttem be ott, másfelől pedig egy interjút is készítettem, illetve a Magyar Szóval kapcsolatos marketingügyeket végeztem, ami részét képezi a munkaköri leírásomnak” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy egy újságíró ezzel egy időben betölthet-e közfunkciót is, Kókai Péter azt válaszolta, hogy a Magyar Mozgalom nem politikai, hanem civil szervezet, amely részt vett a választásokon.

„A községi képviselői tisztség semmiképpen sem állandó munkahely, nem látok ebben összeférhetetlenséget” – nyilatkozta Kókai. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Afganisztánban húsz tartományban 153 médiaorgánum fejezte be tevékenységét azóta, hogy a tálibok augusztus közepén átvették a hatalmat az országban - írta honlapján a TOLONews afganisztáni hírcsatorna, a szabad sajtót támogató szervezetek hétfői közlésére hivatkozva. A szervezetek illetékesei szerint a megszűnt...
2021. SZEPTEMBER 14.
[ 12:40 ]
Felvetődött a tankönyvek problémája, amelyről szintén öntömjénező hozzászólást hallhattunk Jerasz Anikótól, aki egyedül a végén ismerte el, hogy a magyar nyolcadikosok anyanyelvből (olvasókönyv, olvasási munkalapok, nyelvtankönyv) meg történelemből valamikor október folyamán (reméljük, igaz lesz) fognak hozzájutni a...
2021. SZEPTEMBER 8.
[ 9:09 ]
Megjelent a legújabb HÉT NAP 16 oldalas RTV-MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 36. számunk tartalmából kiemeljük: * Társadalmi meteorológia. Talpai Lóránt heti jegyzete * VILÁGKÉP: Csökkentenék az Egyesült Államoktól való függőséget. Gyorsreagálású európai...
2021. SZEPTEMBER 7.
[ 13:32 ]
Beolvasás folyamatban