Média
Meghalt Valihora István
Betűméret:             

Életének 81. évében elhunyt a Magyar Szó egykori újságírója, Valihora István. Nagyra becsült kollégánk Szabadkán született 1940. november 8-án. A Képes Ifjúságban kezdett el dolgozni a hatvanas években, 1968-tól volt a Magyar Szó újságírója.

A szabadkai rovatra került, ahol minden témakörrel foglalkozott, volt olyan hónap, hogy több mint 70 hosszabb-rövidebb írása jelent meg a lapban. Évekig a sportrovat újságírógárdájának tagja volt, majd a belpolitikai rovat szabadkai munkatársaként dolgozott egészen 2000. novemberéig, amikor nyugdíjba vonult. Az utóbbi időben is jelentek meg írásai a Magyar Szóban.

– Valihora őstehetség, mi többiek több-kevesebb erőfeszítéssel, nehézségek árán tanultuk meg a szakmát, de ő újságírónak született – egy nagyra becsült volt kolléganő jellemezte így Valihora Istvánt a kilencvenes években.

Ő volt a Beta hírügynökség első szabadkai tudósítója. Cselgáncsozott, könnyűbúvárkodott, több sportszövetség országos elnökségi tagja, illetve elnöke volt. Neki köszönhetően került be a köztudatba a Vermes Lajos által szervezett 1880-as palicsi előolimpia.

Az ennek a jeles eseménynek emlékét ápoló egyesület alapítója volt, a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényein is részt vett, gyakran előadóként, amíg egészségi állapota engedte. A Palics Fórum civil szervezet első elnöki tisztjét is betöltötte.

A múlt heti volt az utolsó szám. Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg, a július 30-ai, most még elérhető lapszámunk az utolsó – írja a Mandiner. Az első szavunk a köszöneté az...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:19 ]
Új műsorvezetőkkel és főszerkesztővel indul az M1 Híradó augusztus második felében - közölte a Duna Médiaszolgáltató Zrt. Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. A közleményben kiemelték, a megújuló közmédia küldetése többek között, hogy az M1 csatornát a közszolgálati hírszerkesztési elvek mentén...
2026. AUGUSZTUS 3.
[ 22:03 ]
Közzétette a Közszolgálati Tanács a Független Közmédia Testület tagjainak jelölési eljárására történő felhívását a médiaszakmai szervezetek számára szombaton a honlapján. A Közszolgálati Tanács által az MTI-hez is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy a Független Közmédia Testület lesz hivatott a közmédia...
2026. AUGUSZTUS 1.
[ 19:47 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó