Média
RTV: Továbbra sem írták ki a pályázatot a vezérigazgatói posztra
A szakszervezetek az igazgatóbizottság feloszlatását követelik
Betűméret:             

A Vajdasági Rádió és Televízió (RTV) mindhárom reprezentatív szakszervezete levélben fordult az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) Tanácsához, hogy oszlassa fel az RTV igazgatóbizottságát, mert csaknem egy éve késik a vezérigazgatói pályázat kiírásával.

„Tekintettel arra, hogy az igazgatóbizottság 2021 augusztusában alakult meg, azóta pedig több mint tíz hónap telt el és nem írták ki a pályázatot, valamint hogy az RTV nagyon rossz és bizonytalan pénzügyi helyzetben van, úgy gondoljuk, hogy az igazgatóbizottság a megbízott igazgató kinevezésével és a vezérigazgató megválasztására irányuló pályázat kiírásával kapcsolatos tétlensége hozzájárul a közmédia intézményének rossz működéséhez”, áll az átiratban, amelybe a Beta ügynökség nyert betekintést.

Az RTV-nek 2021 júliusától nincs vezérigazgatója és programigazgatója sem, a televízió egyes csatornája fő- és felelős szerkesztőjének, valamint a webszerkesztőség szerkesztőjének is lejárt a mandátuma.

Klemm Józsefnek, az RTV vezérigazgató-helyettesének a munkaszerződése 2022. július elején jár le, ekkor teremtődnek meg számára a feltételek a nyugdíjba vonuláshoz.

A reprezentatív szakszervezetek idén két alkalommal fordultak levélben az igazgatóbizottság tagjaihoz, és kérték, hogy sürgősen nevezzenek ki megbízott vezérigazgatót, és írjanak ki pályázatot az új vezérigazgató megválasztására.

Azt feltételezik, hogy az igazgatóbizottság tudatosan követett el törvénysértést ebben a kérdésben, és azt kérdezték a tagoktól, hogy miért vállalták el a tisztséget, ha kerülik a felelősséget.

A mai napig nem kaptak választ egyik levelükre sem.

„Kérjük, hogy a szabályozó testület Tanácsa éljen a közmédiáról szóló törvény szerinti jogával, és mentse fel tisztségéből a Vajdasági Rádió és Televízió igazgatóbizottságának minden tagját, mert a törvényi kötelezettségükkel ellentétesen jártak el”, áll a REM Tanácshoz intézett levélben.

A szakszervezetek találkozóra hívták az alkalmazottakat, amelyet holnap, június 10-én tartanak a televízió új épületében, a Mišelukon.

Megszavazta kedden az Országgyűlés a Magyar Rádió és Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság alapító okiratának elfogadásáról és az átalakuláshoz kapcsolódó egyes intézkedésekről szóló határozati javaslatot. A kormánypárti képviselők által benyújtott előterjesztésre 139 képviselő...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:17 ]
Több tízmillió dinár közpénzhez jutottak az idén a Szerb Haladó Párthoz (SNS) közel álló újvidéki médiumok a különböző szintű költségvetésekből. A legtöbb támogatást a Dnevnik kapta, több mint 46 millió dinárt, de a Novosadska TV, a Gradske info és az NS uživo mögött álló kiadóvállalat is jelentős összegeket...
2026. NOVEMBER 2.
[ 20:12 ]
Muci Szántó Márta lett az Újvidéki Rádió új, megbízott fő- és felelős szerkesztője, aki Juhász Andreától veszi át a posztot. A Vajdasági Rádió és Televízió keretein belül működő rádió célja továbbra is az lesz, hogy objektívan tájékoztassa hallgatóit, írják. A Vajdasági RTV-ben több személycsere...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:38 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó