Média
Ideiglenesen leállt a boszniai közszolgálati televízió sugárzása
Betűméret:             

Ideiglenesen megszakította rendes televíziós műsorának sugárzását a bosznia-hercegovinai közszolgálati rádió és televízió (BHRT) csütörtök reggel 7 órától, a BHRT vezetése rendkívüli bejelentésre készül.

A televíziós csatorna képernyőjén olvasható felirat szerint a nap folyamán csak hírműsorokat sugároznak a megszokott időpontokban.

Két napon belül lejár az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) által szabott határidő, amely szerint a BHRT-nek ki kell egyenlítenie – kamatokkal együtt – 22 millió konvertibilis márkára rúgó tartozását, ellenkező esetben a számláikat zárolják.

A számlák blokkolása nemcsak a műsorszolgáltatás leállását és a dolgozói bérek kifizetésének megszűnését jelentené, hanem a teljes állami kommunikációs infrastruktúra összeomlásának veszélyét is felveti.

Belmin Karamehmedović, a BHRT megbízott vezérigazgatója szerint az EBU részéről azért várható jogi eljárás a számlák befagyasztására, mert Bosznia-Hercegovina nem tett elfogadható ajánlatot a helyzet rendezésére.

A bírósági folyamatok ugyan még egy-két hónap haladékot adhatnak, de ezt követően a BHRT jelenlegi formájában megszűnhet – figyelmeztetett a vezető.

A megbízott vezérigazgató közölte, hogy a BHRT február folyamán már négy-öt alkalommal szembesült számlazárolással. Mint mondta, a kisebb összegek nem akadályozták meg a működést, így a közszolgálati médium például úgy tudta biztosítani a téli olimpiai játékok közvetítését, hogy a dolgozók étkezési keretének egy részét a közvetítési jogok kifizetésére csoportosította át.

A BHRT több jogi eljárást is kezdeményezett, a többi között a boszniai Szerb Köztársaság közszolgálati televíziója (RTRS) ellen a rádió- és televízió-előfizetési díjból származó bevételek elmaradt átutalásai miatt.

A Banja Luka-i körzeti gazdasági bíróságon az alkotmánybírósági döntést követően újraindított eljárásokban három elsőfokú ítélet született a BHRT javára, ezek azonban még nem jogerősek.

Muci Szántó Márta lett az Újvidéki Rádió új, megbízott fő- és felelős szerkesztője, aki Juhász Andreától veszi át a posztot. A Vajdasági Rádió és Televízió keretein belül működő rádió célja továbbra is az lesz, hogy objektívan tájékoztassa hallgatóit, írják. A Vajdasági RTV-ben több személycsere...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:38 ]
Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt tapasztaljuk, hogy a Pannon RTV különböző platformjai, a Pannon Televízió, a Szabadkai Magyar Rádió, a Pannon Rádió és a pannonrtv.com támadásnak vannak kitéve. Az utóbbi időben a vélt vagy valós kritikák kollégáinkra is ráirányultak, és többször megalapozatlanul állítottak...
2026. NOVEMBER 2.
[ 15:11 ]
Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t. A testület olyan szakembert keres, aki felkészült, hiteles, tapasztalt vezető és képes újjászervezni...
2026. NOVEMBER 2.
[ 7:58 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó