Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
A perrel azt akarják elérni, hogy tudósítóik ismét bejuthassanak a Fehér Házba, szombaton ugyanis már nem engedték be őket oda.
"Ma reggel tájékoztattuk a kormányt arról, hogy pert indítunk az első alkotmánykiegészítés által biztosított jogaink és annak az elvnek a védelmében, amely szerint a kormány nem döntheti el, hogy a sajtónak miről kell tudósítania vagy mit kell közzétennie" - közölték.
Hangsúlyozták, hogy "a Fehér Ház előzetes figyelmeztetés és a megfelelő eljárás lefolytatása nélkül vonta vissza az újságírók akkreditációját, mert az elnöki adminisztráció nem értett egyet a tudósításaikkal".
Hozzátették, hogy ha nem érkezik megfelelő válasz, az veszélybe sodorja a sajtószabadságot és a közvélemény azon jogát, hogy független, kormányzati beavatkozástól mentes újságíráshoz jusson.
Arra kérik a washingtoni szövetségi kerületi bíróság egyik bíráját, hogy a lehető leghamarabb mondja ki alkotmányellenesnek Trump döntését, és akadályozza meg, hogy munkatársai végrehajtsák.
"A Fehér Ház nem a szabad sajtó ellen hajt végre támadást, azt nagyra becsülöm. A hamis hírek elleni támadásról van szó, amely szeretett Amerikai Egyesült Államainkban rák módjára terjed. Korrupt, szándékos, mindent átható, teljesen összehangolt és teljesen ellenőrizhetetlenné vált. Veszélyt jelent nemzetbiztonságunkra, és most már meg kell állítani!" - írta - reagálva a perre - Trump hétfőn kora reggel a közösségi oldalán.
A Fehér Ház azt követően zárta ki az újságírókat, hogy Trump pénteken bejelentette: "azonnali hatállyal" megtiltja a három sajtóorgánum újságíróinak belépését. Akkori bejegyzésében az elnök nem részletezte egyértelműen a kitiltás okait, azon túl, hogy kifogásolta az általa "hamis híreknek", valamint "kitalációnak és hazugságoknak" nevezett tudósításokat. Később azt mondta: "Valójában az elmúlt néhány évben megjelent történetek összességéről van szó. Az embernek elege lesz belőle. Okos emberek, de szándékosan negatív híreket írnak."
A médiumokat a Gibson Dunn ügyvédi iroda ügyvédje, Theodore Boutrous Jr. képviseli. A keresetet Trump, Susie Wiles kabinetfőnök, Steven Cheung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója, valamint Sean Curran, a titkosszolgálat igazgatója ellen nyújtják be.
A Politico cikkében rámutatott, hogy a régóta érvényes jogi precedensek lehetővé teszik a Fehér Ház számára, hogy korlátozza az újságírók belépését az épületbe, a bíróságok azonban kimondták, hogy ezeket a korlátozásokat nem alkalmazhatják oly módon, hogy azok nézőpont vagy tartalom alapján bárkit hátrányosan megkülönböztessenek.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

