Média
Listavezetők vitája: Mezei Zoltán a vitatott hangfelvétel miatt elhagyta a Pannon Televízió stúdióját
Betűméret:             

Alig kezdődött el a Pannon Televízió csütörtök esti választási vitaműsora, amelyben a nemzeti tanácsi választásokon résztvevő listák vezetői fejtették volna ki nézeteiket, Mezei Zoltán, a Vajdasági Magyar Újrakezdés (VMÚ) listavezetője máris távozott a stúdióból. Döntését a Fremond Árpádról, a Magyar Összefogás listavezetőjéről nyilvánosságra került hangfelvétellel indokolta, amely szerinte választási visszaélésekre utal. Fremond visszautasította a vádakat, és azt állította, hogy a felvétellel politikai lejáratására törekednek.

A november 8-i nemzeti tanácsi választások előtt a Pannon Televízió Közbeszéd című műsorában találkozott volna a két magyar lista vezetője. A tervek szerint a Magyar Nemzeti Tanács hatásköreiről, az oktatásról, a kultúráról és a testület jövőjéről vitáztak volna.

A műsor elején Fremond Árpád a magyar nyelvű oktatás helyzetéről és az elmúlt időszak eredményeiről beszélt. Amikor azonban Mezei Zoltán kapott szót, nem az oktatással kapcsolatos kérdésre válaszolt, hanem a néhány nappal korábban nyilvánosságra került hangfelvétel ügyét vetette fel.

Mezei szerint a felvételen Fremond Árpád választási csalást szervez és irányít. Hangsúlyozta, hogy az esetleges büntetőjogi következmények megállapítása az illetékes hatóságok feladata, de a történtek erkölcsi vonatkozásait sem lehet figyelmen kívül hagyni.

A VMÚ listavezetője különösen sérelmezte a felvételen elhangzott, a VMSZ-szel egyet nem értő vajdasági magyarokra vonatkozó kijelentéseket. Úgy fogalmazott, hogy aki a közösség egy részét hülyének és ellenségnek nevezi, az szerinte nem rendelkezik a közösség képviseletéhez szükséges erkölcsi és etikai alapokkal.

Mezei elmondta, hogy az elmúlt napokban Fremond bocsánatkérésére és közéletből való visszavonulására számított.

A Vajdasági Magyar Újrakezdés később a Facebook-oldalán idézte listavezetője kijelentését:

„Nem fogok asszisztálni ehhez a helyzethez, nem fogom legitimálni azt, amit Fremond Árpád tett.”

Mezei ezt követően elhagyta a stúdiót, így a tervezett választási vita érdemben nem valósult meg.

Fremond Árpád a műsorban visszautasította Mezei vádjait. Azt állította, hogy hamis, illetve összevágott hangfelvétellel próbálják lejáratni a választási kampány hajrájában.

Tagadta, hogy politikai ellenfeleit hülyének nevezte volna, és kijelentette, hogy nem tudja, milyen szövegkörnyezetből vághatták össze a kifogásolt kijelentéseket.

A Magyar Összefogás listavezetője szerint az állítólagos hangfelvételen elhangzottaknak nincs büntetőjogi következményük, ellenkező esetben ugyanis – véleménye szerint – az illetékes szervek már intézkedtek volna.

Fremond azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar Összefogás nem egyetlen személyből áll, hanem rajta kívül további 34 jelölt alkotja a listát.

Miután Mezei távozott, Fremond lehetőséget kapott arra, hogy ismertesse a Magyar Összefogás programjának további elemeit.

Fremond már a felvétel megjelenésekor közölte, hogy az ügyet politikai lejáratási kísérletnek tartja, és a választásokat követően kíván foglalkozni annak eredetével és hitelességével.

A november 8-i nemzeti tanácsi választások előtt így a két lista közötti tervezett szakmai vita helyett a hangfelvétel körüli éles politikai nézeteltérés került a figyelem középpontjába – számolt be a Pannon RTV. Az ügy előzményeiről a Szabad Magyar Szó tudósított.

Megjelent a legújabb HÉT NAP 24 oldalas SZÓRAKOZTATÓ MELLÉKLETTEL! A HÉT NAP AZ INTERNETEN: www.hetnap.rs E heti, 44. számunk tartalmából kiemeljük: * A képernyőtől az utcáig – Penovác Dániel jegyzete * A leválthatatlanság vége – Markovics Annamária elemzése * Vasárnap döntünk. Ismét az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:17 ]
Megszavazta kedden az Országgyűlés a Magyar Rádió és Televízió Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság alapító okiratának elfogadásáról és az átalakuláshoz kapcsolódó egyes intézkedésekről szóló határozati javaslatot. A kormánypárti képviselők által benyújtott előterjesztésre 139 képviselő...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:17 ]
Több tízmillió dinár közpénzhez jutottak az idén a Szerb Haladó Párthoz (SNS) közel álló újvidéki médiumok a különböző szintű költségvetésekből. A legtöbb támogatást a Dnevnik kapta, több mint 46 millió dinárt, de a Novosadska TV, a Gradske info és az NS uživo mögött álló kiadóvállalat is jelentős összegeket...
2026. NOVEMBER 2.
[ 20:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó