Levelek a Rózsa utcából
Vállalás

Nem tudom hova tenni ezt a sok felhívást és biztatást, hogy menjünk el szavazni, amikor a szavazás természetes, magától adódó, ha már demokráciát és többpártrendszert akartunk, különösen, ha van magyar jelölt is. Érthető persze a hatalmi koalíció részéről, hogy a minél nagyobb számú szavazat alapján megerősítést vár a választópolgároktól, miközben ismertek a bojkottra felszólító hírek, továbbá a tippek is, hogy hogyan lehet érvénytelenné tenni egy szavazócédulát, mert hogy büntetni kell a hatalmat és egyes politikusokat...

Hogy egy választáson milyenek az alternatívák, rajtunk is múlik. Például az, hogy ha már az aktuális vezetés munkájával és eredményeivel elégedetlenek vagyunk, mennyire segítettük megerősödni a számunkra szimpatikus ellenzéket (ha van ilyen), hogy konstruktívvá váljon és számos zseniálisan jó konkrét és realizálható dolgot kínáljon fel, amiről hinni lehet, hogy jobbat hoz.

Számomra a többpártrendszer ismételt bevezetése óta a szavazás mindig magától értetődő volt, de nem tagadom, hogy erre befolyással voltak a személyes élmények, mert az újságírói munkám által évtizedekkel ezelőtt pozitív fejleményként éltem meg a magyarok jelenlétét az akkori jugoszláv és szerb szkupstinákban. Jó volt olyan eseményekről tudósítani, ahol a szerb/jugoszláv újságíró kollégák is nagyon-nagyon igyekeztek tovább adni, milyen álláspontot is képviselt egy-egy magyar képviselő. A nyolcvanas években láttam, ahogy az egypártrendszer idején a Jugoszláv Kommunista Szövetség Központi Bizottságában dől el minden, és figyelemmel kísérhettem, ahogy kimerítő látszat-feszólalások után ugyanazt a szkupstinai képviselők is elfogadják. De ennek ellenére, a parlamenti vitáknak akkoriban is volt tétje, például a búza garantált felvásárlási ára, amiről ilyentájt már nagyban folyt az egyeztetés, és a horvát és a vajdasági delegáció együtt küzdött a lehető legjobb árért, ami szlovén támogatással általában sikerült is.

Aztán, a többpártiság kezdetén és Jugoszlávia szétesésének előszelében, 1990 decemberében egyszerre az volt a tét, hogy hány magyar képviselő jut a szerb parlamentbe, s lett is belőle nagy szenzáció, miután a koszovói albánok bojkottálták a választásokat. Az akkori VMDK hatalmas meglepetést szerzett a szerb közvéleményben is (132 ezer szavazat!), sokan nem is értették, hogy a magyarok a maguk 8 képviselőjével hogyan is előzhették meg az ellenzéki Demokrata Pártot (7 képviselő), amelytől a nagy többséget szerzett szocialisták (194 a 250-ben) és Slobodan Milošević legyőzését várták a későbbiekben. A parlamenti tévéközvetítéseknek hála, nemcsak az újságírói tudósítások révén, hanem egyenes adásokban is eljutott az emberekhez mindaz, amit a magyar képviselők gondoltak és mondtak akkori jelenünkről, mozgósításokról, háborúról és békéről. S fontos volt ez, bár a döntések nem az ő szavazataikon és szerepvállalásaikon múltak. Ténnyé vált, hogy alternatívát és megoldásokat nyújtanak. Akkor is például, amikor éppen a szocialisták nagy riválisai, az ellenzéki „nagy demokrata” demokraták számára kellett érvekkel szolgálni, mert sehogysem akarták érteni, hogy a kisebbségiek esetében a 15 fő alatti iskolai osztályok megszüntetése végtelen jogcsorbítás és megbocsáthatatlan bűn.

A magyarok érveltek, és mondták a magukét...

Így aztán meggyőződésemmé vált, hogy ott kell lenni, ahol el lehet mondani az érveket és a véleményt, ergó jó lenne, ha magyar képviselők mindenütt ott lennének, ahol csak lehet. Különösen, ha ők személyesen is elérhetők, és beszélni lehet velük fájdalmas dolgainkról. Sohasem felejtem el egy magyar képviselő szerepvállalását, amikor bennünket, újságírókat védve azt mondta, ő vállalja a következményeket, ezért csak az ő személyes nyilatkozatára hivatkozva írjuk le: a magyarok ne tegyenek eleget a háborús behívóparancsnak...

De, változtak az idők és a vajdasági magyar közösség politizálás tekintetében a későbbiekben széttagozódott, és a választásokon való részvétel fontosságáról szóló véleményem miatt – egyes pártok akkori választási bojkottja idején - már „népellenségé” is váltam a javából, mégis megmaradt a meggyőződésem, hogy képviselőinket be kell juttatni oda, ahol a döntéseket hozzák – még a vajdasági magyar többpártiság és széttagolódás esetében is, nemzeti konszenzussal. Vergődés ez a jó cél érdekében (a vezető politikusok között pedig harc is bizonyára).

1922 őszén Zentán megalakult az országos Magyar Párt. Értelmiségiek és nagygazdák alapították, bizonyára abból a meggyőződésből, hogy bár a Trianon tragikus csapást mért rájuk, a szerb király hatalma alatt akkor is küzdeniük kell törvényes eszközökkel az anyanyelvi oktatásért, a magyar nyelv szabad használatáért. Vezetői a magyarok szavazataira alapozva próbáltak teret nyerni a magyar érdekeknek. Igaz, 1929-ben betiltották, de azért a történelem feljegyezte, hogy a párt működése alatt országos szinten lassította a magyarellenes intézkedéseket. A tagság valamiben reménykedhetett a szerb/jugoszláv királyság körülményei között is. Nem tudhatták, hogy szörnyű évek jönnek, de azt sem, hogy csaknem 90 év után lesz magyar kettős állampogárság. Ma mások a körülmények, másmilyenek a sérelmek, de hogy hogyan tovább, most is a jelenben történő felelősségvállaláson múlik.

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Balassy Ildikó
2020. JÚNIUS 19. [ 15:58 ]

Vajon hány ártatlan magyar lakolt meg 1944/45-ben Zentán és környékén, amiért 1929-ig ők vagy a szüleik a Magyar Párt tagjai voltak?


Kovidosan - illusztráció
2020. JÚLIUS 1.
[ 22:37 ]
Irreguláris - illusztráció
2020. JÚNIUS 11.
[ 16:44 ]
Újranyitás - illusztráció
2020. MÁJUS 29.
[ 15:19 ]
Szabad út - illusztráció
2020. MÁJUS 22.
[ 17:58 ]
Most, hogy Szerbia döntött és haza utazhatunk 72 óránál nem régebbi (nyálkahártyából vett) negatív PCR virusteszt birtokában, azt számolgatjuk kedves rokonommal, hogy mennyibe is kerül egy ilyen utazás itthonról, Magyarországról, haza Szerbiába, Vajdaságba (Délvidékre). Ő is, mint én is, „ittragadt” Budapesten a...
2020. MÁJUS 12.
[ 11:11 ]
Általában szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amikor más szerepébe képzelve magunkat szemlélhetjük a világot, illetve eljátszadozhatunk a gondolattal, milyen lenne, ha mi lennénk ott, ahol éppen most másvalaki van. Járvány idején a falak közé kényszerülve sokunk napjait teszi tartalmassá ez a játék, hiszen bármennyire is...
2020. MÁJUS 2.
[ 11:33 ]
Mehetnek vissza (hamarosan) a vendégmunkások. Ez a hír sokkal többet elárul a kényszerű bezártságunkból fakadó helyzetünkről, mint bármi más. Ez a hír ugyanis nem csak a járvány várt enyhüléséről szól, hiszen szólhat arról is, hogy a termelési kényszer és a pénzszerzési vágy erős motiváció: tehet a koronavírus,...
2020. ÁPRILIS 23.
[ 12:03 ]
Beolvasás folyamatban