Sport
Lelkes fogadtatásban részesült a magyar válogatott a Eb helyszínén
Betűméret:             

Hétfő este megérkezett a német-osztrák határhoz a szállására a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton a svájciak ellen kezdi el Európa-bajnoki szereplését. A csapatot szurkolók hada fogadta és volt olyan drukker is, aki Svájcból utazott át csak azért Németországba, hogy a magyar játékosokkal találkozzon. Szoboszlai Dominikék aláírásokat osztogattak és fotókat készítettek a rajongókkal – hangzott el az M1 Nemzeti Sporthíradójában.

Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán kedden.

A nemzeti együttes hétfőn kora délután Telkiből busszal indult a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, a csapatot szállító gép viszont felhőszakadás miatt csak egyórás késéssel tudott felszállni, így a tervezettnél később is landolt a friedrichshafeni reptéren, amely nagyjából egyórányi útra van a bázistól. A magyarok busza végül 20 óra előtt néhány perccel gördült be a szállodához a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben, amely kizárólag a csapat rendelkezésére áll.

A válogatottat mintegy kétszázan fogadták, többnyire helyiek és néhány környéken dolgozó magyar – olvasható a hirado.hu cikkében.

A helyi sportklub ifjú növendékei magyar zászlókat lobogtatva várták a játékosokat, miközben németül azt skandálták, hogy „Ungarn”.

De voltak olyan helyiek is, akik Liverpool-mezben látogattak ki a fogadásra abban bízva, hogy aláírást szereznek Szoboszlai Dominiktól. A kapus Gulácsi Pétert és a védő Dárdai Mártont is várták rajongók. Amellett, hogy a szurkolók lelkesen köszöntötték a csapatot, a fogadás része volt a bajor népviseletbe öltözött négyfős együttes játéka háromméteres pipaformájú alpesi kürtön.

A buszról elsőként Marco Rossi szövetségi kapitány szállt le nagy üdvrivalgás közepette, és egyből a szállodába sétált. Őt a bézs színű nadrágba és pulóverbe öltözött játékosok közül Willi Orbán és Gulácsi Péter követte, akik egyből a lelkes közönséghez sétáltak fotózkodni és aláírást osztani. Valamennyi futballista követte a példájukat, majd egyenként a hotelbe sétáltak, utolsóként Szalai Attila.

A helyiek rendkívül büszkék, hogy az egyik Eb-résztvevő csapat a 6500 lakosú településen szállt meg, amely festői szépségű, rétektől és erdőktől zöld hegyek között fekszik alig 25 kilométerre a Boden-tótól. A falu egyes házait magyar zászlóval is feldíszítették a német mellett, a szálloda pedig a honlapján szintén büszkén hirdeti, hogy a következő hetekben a magyar válogatott otthonául szolgál. A focipálya gyalog mindössze 600 méterre található a szállodától.

A magyar csapat szerdán nyilvános edzést tart, amelyre a helyiek nagyjából 500 jegyet kaptak.

A magyar válogatott szombaton a svájciak ellen Kölnben kezdi meg a szereplését a kontinensviadalon, majd Stuttgartban június 19-én a házigazda németekkel, négy nappal később pedig a skótokkal találkozik a csoportkörben.

(Az eredeti cikket a közmédia hírportálján olvashatják.)

Helyszíni stúdióval, saját kamerákkal, exkluzív anyagokkal kiegészítve közvetíti a közmédia a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot. Az MTVA az MTI-nek kedden küldött közleményében azt írta, hazahozza a szurkolóknak a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságot az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió, a Kossuth rádió, az M1 és a Nemzeti Sport. A június 14-én rajtoló kontinenstorna valamennyi mérkőzését élőben lehet követni, a magyar vonatkozású összecsapások esetén - a helyszíni stúdió és a saját kameráknak köszönhetően - az is látható lesz, ami a pályán kívül történik.

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben. A 26. születésnapját négy nap múlva ünneplő pilótának ez az idei hetedik és...
2025. NOVEMBER 9.
[ 20:21 ]
Az első helyen kiemelt Carlos Alcaraz győzelemmel kezdte meg szereplését a férfi teniszezők Torinóban zajló ATP-világbajnokágán. A hatszoros Grand Slam-bajnok spanyol sztár a nyolcfős szupertorna vasárnapi nyitányán két szettben verte az ausztrál Alex de Minaurt a Jimmy Connors-csoportban, írja az MTI. Ha a 22 éves...
2025. NOVEMBER 9.
[ 16:16 ]
Novak Đoković, a legjobb szerb teniszező megnyerte az athéni tornát, miután ma a döntőben legyőzte az olasz Lorenzo Musettit 4:6, 6:3, 7:5-ös eredménnyel. A mérkőzés három órán át tartott, és ezzel Đoković megszerezte pályafutása 101. tornagyőzelmét. Ezzel egyúttal az egymás elleni mérlegét is 9:1-re...
2025. NOVEMBER 8.
[ 19:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó