Sport
Cristiano Ronaldo megszólalt a visszavonulásról
Betűméret:             

Fellélegezhetnek Cristiano Ronaldo rajongói. A portugál futballsztár ugyan korábbi nyilatkozatával ellentétben most kijelentette: két évig még biztosan folytatná pályafutását, ugyanakkor megjegyezte: a soron következő világbajnokság lesz számára az utolsó.

A 40 éves, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo egy hete a YouTube-on fogalmazott úgy, hogy bármennyire is nehéznek ígérkezik, hamarosan meghozza a visszavonulással kapcsolatos döntést, ezzel végre több ideje lesz magára, a családjára, hogy nevelje a gyermekeit.

Egy keddi sajtóeseményen ugyanakkor pontosította kijelentését, és leszögezte, hogy még biztosan kitölti az idén nyáron mesés összeg ellenében 2027-ig meghosszabbított szerződését a szaúdi al-Nasszrnál, írja a Blikk.

A „hamarosan” számomra 10 évet jelent... Nem, csak viccelek – mondta Ronaldo videohíváson keresztül egy Szaúd-Arábiában megrendezett, turizmusról és befektetésekről szóló globális csúcstalálkozón, utalva arra, hogy bármennyire is jól érzi magát fizikálisan, ötven éves koráig azért még ő sem húzná karrierjét.

„Remek állapotban vagyok, gólokat rúgok és még mindig gyorsnak érzem magam. Élvezem a játékot a válogatottban. De persze, legyünk őszinték. Amikor azt mondom, hogy hamarosan, akkor valószínűleg egy-két évet értek alatta” – tette hozzá Ronaldo.

A klubjaiban és a válogatottban már összesen 950 gól fölött termelt klasszis a portugál nemzeti csapattal akár már csütörtökön, egy írországi győzelemmel bebiztosíthatná helyét a magyarokkal azonos selejtezőcsoport élén, egyben a jövő nyáron Mexikóban, Egyesült Államokban és Kanadában rendezett világbajnokságon.

„Már az észak-amerikai világbajnokság lebeg a szemem előtt. Kijelenthetem, hogy ez lesz az utolsó vb-m, mivel 2026-ban már 41 éves leszek” – zárta a válogatottban 225 mérkőzésen 143-szor eredményes – mindkettővel világcsúcstartó – Ronaldo.

42 ezer euróra büntette az UEFA a Partizant - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 11:55 ]
Vereséggel kezdte szereplését Szerbia labdarúgó-válogatottja a Nemzetek Ligája A divíziójában. A szerb együttes hazai pályán 2–1-re kapott ki Görögországtól, annak ellenére, hogy szinte az egész mérkőzésen vezetett. Andrija Živković már a 4. percben előnyhöz juttatta a házigazdákat, a görög válogatott azonban a...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 10:17 ]
A Ferencváros 3–1-re győzött a Celtic Glasgow vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyitófordulójában. Borbély Balázs vezetőedző szerint csapata sikerének egyik kulcsa az volt, hogy felszabadultan és nagy önbizalommal futballozott. A magyar bajnok vezetőedzője a mérkőzés után az MTI-nek elmondta, nem akarták...
2026. SZEPTEMBER 18.
[ 7:50 ]
Andoni Iraola, a Liverpool FC vezetőedzője szerint világklasszis volt Szoboszlai Dominik keddi gólja, amellyel beállította a 3-1-es végeredményt a Tottenham Hotspur ellen az angol labdarúgó Ligakupában. A Mersey-parti gárda számára a legjobb 16 közé jutást bebiztosító találat a 91. percben, mintegy 28 méterről született,...
2026. SZEPTEMBER 16.
[ 9:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó