Sport
A Ferencváros és a Crvena Zvezda is idegenben folytatja az Európa Ligát
Betűméret:             

A Ferencváros és a Crvena Zvezda hasonló rajtot vett az Európa Liga 2025/26-os idényében: mindkét csapat 1–1-es döntetlennel kezdett hazai pályán az első fordulóban. A folytatásban már idegenben vár rájuk nehéz megmérettetés: a Fradi a belga Genk otthonában, míg a belgrádi piros-fehérek a veretlen Porto vendégeként lépnek pályára.

A magyar bajnok Budapesten a Viktoria Plzen ellen játszott, és Aleksandar Pešić találatával, emberhátrányban, a hosszabbítás perceiben mentett pontot. A szerb együttes a Celticket fogadta, és bár hátrányba került, Marko Arnautović tíz percen belül egyenlíteni tudott. Így mindkét csapat egy-egy ponttal zárta a nyitófordulót.

A második körben a Zvezdára kemény kihívás vár, hiszen a Porto minden idei tétmeccsét megnyerte. A Ferencváros sem számíthat könnyű estére, mivel a Genk idegenben győzte le a Glasgow Rangerst 1–0-ra. A Porto–Crvena Zvezda és a Genk–Ferencváros összecsapás egyaránt 21 órakor kezdődik.

A világelső Carlos Alcaraz nyerte a 2,23 millió dollár összdíjazású tokiói keménypályás tenisztornát. A spanyol világelső a fináléban a második helyen kiemelt amerikai Taylor Fritzcel csapott össze és két játszmában, 1 óra 32 perc alatt győzött. A 22 éves Alcaraznak ez volt az idei nyolcadik, pályafutása 24....
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 13:17 ]
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága 80.000 svájci frank pénzbírsággal sújtotta a Szerb Labdarúgó-szövetséget (FSS), valamint elrendelte, hogy a következő világbajnoki selejtezőmérkőzésen 20 százalékkal csökkenteni kell a stadion befogadóképességét. A döntés oka a szeptember 9-én...
2025. SZEPTEMBER 30.
[ 11:30 ]
A Szerb Szuperliga 10. fordulójában hazai pályán, nagy küzdelemben 1:0-ra győzte le a Novi Pazar együttesét a TSC. Mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek az első félidőben, de Stanisavljević, majd a hazaiak közül Todoroski sem tudott betalálni. A játékrész hajrájában Dragoljub Savić lövése, amely egy...
2025. SZEPTEMBER 28.
[ 19:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó