Sport
Szoboszlai Dominik: Ott akarok lenni a következő vb-n
Betűméret:             

Továbbra is a világbajnokságra való kijutás az egyik legfontosabb célja Szoboszlai Dominiknak, a Liverpool magyar labdarúgójának.

A válogatott csapatkapitányával a Sky Sports készített hosszabb beszélgetést, amelyben elmondta: sosem volt még annyira szomorú, mint az írekkel szemben az utolsó pillanatban elveszített vb-selejtező után.

„Ott akarok lenni a következő vb-n, tartozom ennyivel a hazámnak” – fogalmazott a 25 éves középpályás, aki megjegyezte: természetesen a következő Európa-bajnokságon is szeretne szerepelni, a Liverpoollal pedig a lehető legtöbb trófeát akarja begyűjteni, legfőképpen a Bajnokok Ligáját. Hozzátette, jelenleg jelentős a lemaradásuk, ezért nem gondolkodhatnak hosszabb időtávokban a bajnokságban: lépésről lépésre kell haladniuk, a következő feladat a listavezető Arsenal otthonában sorra kerülő, csütörtök esti rangadó lesz.

Megjegyezte azt is, hogy hosszú még a szezon, és bár az Arsenal előnye tetemes velük szemben, a londoniak az aktuális bajnokkal is megmérkőznek majd. A Liverpool – amelynek Kerkez Milos és Pécsi Ármin is tagja – jelenleg a negyedik helyen áll a Premier League-ben: 20 forduló után 10 győzelem, 4 döntetlen és 6 vereség a mérlege. Szoboszlai – aki a Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kimutatása szerint 90,5 millió eurós piaci értékével a világ 37. legértékesebb futballistája – a bajnokság mostani idényében két gólt és egy gólpasszt jegyzett; egyik találatát éppen az Arsenal ellen szerezte, augusztus 31-én az ő parádés szabadrúgásával diadalmaskodott a Liverpool. (MTI)

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. A francia fővárosban rendezett olimpián két éve hatodik helyezett magyar staféta 7:49.09 perces eredménnyel zárt, s nagy...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:21 ]
Tizenhárom versenyzővel vesz részt Szerbia a ma kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A kilenc nőből és négy férfiból álló küldöttség legnagyobb éremesélyesei Angelina Topić magasugrásban, Világos Adriana gerelyhajításban és Ivana Španović hármasugrásban, de Armin Sinančević súlylökésben,...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 10:01 ]
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól szombaton a Groupama Arénában rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen. A spanyol együttes Mario Rivas és Carlos Espi találatával kétgólos előnybe került, a magyar bajnok Kenan Kodro révén szépített. A madridiaknál Federico Valverde kivételével elsősorban...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 21:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó