Sport
Megkezdődött a Forma–1-es világbajnoki idény
Betűméret:             

Megkezdődött a Forma–1-es világbajnoki idény az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzéseivel Melbourne-ben. Az első gyakorláson a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc bizonyult a leggyorsabbnak, míg a második edzésen a hazai közönség előtt versenyző Oscar Piastri, a McLaren pilótája futotta meg a legjobb köridőt.

Az első tréningen biztató formát mutatott a Ferrari: Leclerc mögött csapattársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton zárt a második helyen, a Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen pedig harmadik lett. A második szabadedzésen azonban a McLaren került az élre, Piastri mögött a Mercedes két versenyzője, Andrea Kimi Antonelli és George Russell végzett. A Ferrari pilótái ezúttal a negyedik és az ötödik helyet szerezték meg, Hamilton kis különbséggel megelőzte Leclerc-t.

A gyakorlások többnyire problémamentesen zajlottak, bár néhány versenyző – köztük Verstappen, Hamilton és Russell – rövid időre elhagyta a pályát. Az Aston Martin ugyanakkor a várakozásoknak megfelelően nehezebb napot zárt: Fernando Alonso és Lance Stroll is a mezőny hátsó részében végzett, közölte az infostart.hu portál.

A program szombaton magyar idő szerint 2:30-kor a harmadik szabadedzéssel folytatódik, az időmérő edzést pedig 6 órától rendezik. Az 58 körös Ausztrál Nagydíj vasárnap hajnalban, 5 órakor rajtol Melbourne-ben.

A Pádár Nikolett, Ábrahám Minna, Késely Ajna, Ugrai Panna összeállítású 4x200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert a párizsi Európa-bajnokság medencés úszóversenyeinek hétfői nyitónapján. A francia fővárosban rendezett olimpián két éve hatodik helyezett magyar staféta 7:49.09 perces eredménnyel zárt, s nagy...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 22:21 ]
Tizenhárom versenyzővel vesz részt Szerbia a ma kezdődő birminghami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon. A kilenc nőből és négy férfiból álló küldöttség legnagyobb éremesélyesei Angelina Topić magasugrásban, Világos Adriana gerelyhajításban és Ivana Španović hármasugrásban, de Armin Sinančević súlylökésben,...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 10:01 ]
A Ferencváros 2–1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól szombaton a Groupama Arénában rendezett barátságos labdarúgó-mérkőzésen. A spanyol együttes Mario Rivas és Carlos Espi találatával kétgólos előnybe került, a magyar bajnok Kenan Kodro révén szépített. A madridiaknál Federico Valverde kivételével elsősorban...
2026. AUGUSZTUS 8.
[ 21:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó