Sport
Ma tartják a BL-döntőt Budapesten
Magyar Péter: Mindent megtesz Budapest és Magyarország, hogy ez valóban sportünnep legyen
Betűméret:             

Este hatkor kezdődik az európai labdarúgó klubszezon legfontosabb mérkőzése, vagyis a Bajnokok Ligája döntője Budapesten a Puskás Arénában. Városszerte lezárásokra, dugókra és fennakadásokra kell számítani, este pedig minden bizonnyal óriási bulit rendeznek majd a győztes csapat szurkolói.

Legkésőbb este kilenc óra körül kiderül, hogy az Arsenal vagy a Paris Saint-Germain nyeri meg a legrangosabb európai kupatrófeát.

Akárhogy is, a döntő történelmi lesz. Az Arsenal hosszú történetének legelső BL-győzelmét szerezheti meg. Ha a PSG győz, akkor pedig olyat hajt végre, ami korábban csak a Real Madridnak sikerült, azzal, hogy megvédi a trófeát, írja az Euronews.

Valóban sportünnep legyen

Mindent megtesz Budapest és Magyarország, hogy a Bajnokok Ligája döntője valóban egy sportünnep legyen, és hogy minél több ember vigye jó hírét ennek a csodálatos fővárosnak és a hazánknak - hangsúlyozta a miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videójában.

Magyar Péter azt mondta: a BL-döntő a világ egyik legnézettebb sporteseménye, s nagyon büszkék lehetünk rá, hogy Magyarország rendezi ezt az eseményt.

Hozzátette, hogy több tízezer külföldi szurkoló érkezett: 17 ezer jegyet kaptak az Arsenal és a PSG szurkolói, de úgy tudja, hogy legalább 10 ezer drukker jegy nélkül érkezett, akik a Hősök terén, valamint a város különböző pontjain fogják követni a döntőt, írja az MTI.

Közölte azt is, hogy a magyar rendőrség felkészült, mintegy négyezer rendőr teljesít szolgálatot Budapesten. Megjegyezte, hogy soha előtte nem volt olyan esemény, ahol egyszerre ennyi rendőr lett volna szolgálatban.

A miniszterelnök szerint elképesztő logisztikai teljesítmény mellett valósulhatott meg a rendezés, sok ezer önkéntessel; olyan sem fordult még elő, hogy ennyi repülőgép érkezzen egy napon belül Budapestre.

Magyar Péter kiemelte, hogy eddig minden gond nélkül zajlik, pénteken is voltak már nagy rendezvények, szombaton is tele van a város.

"Úgyhogy egy fantasztikus mérkőzés, egy fantasztikus sporteseményre van kilátás. Én mindenkinek egy szép szombatot kívánok, a külföldi vendégeinknek is. Reméljük, hogy békességben fog lezajlani ez az esemény és a sport lesz a középpontban" - fogalmazott a miniszterelnök.

Magyar Péter közölte, a gyermekvédelemben nevelkedő hét gyermek is megtekintheti a Bajnokok Ligája (BL) döntőjét az UEFA által a kormánynak juttatott jegyekkel.

"Örülök, hogy az UEFA által a kormány részére juttatott jegyeknek köszönhetően hét, a gyermekvédelemben nevelkedő kisgyermek is ott lehet a Bajnokok Ligája budapesti döntőjén" - írta a miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.

Novak Đoković három játszmában, 6:7 (5–7), 7:5, 6:1 arányban legyőzte a monacói Valentin Vacherot-t a párizsi tenisztorna első fordulójában. A szerb teniszező elveszítette az első szettet, majd nagy küzdelemben egyenlített, a döntő játszmában pedig már magabiztosan játszott. A találkozó két óra 29 percig tartott. A...
2026. NOVEMBER 3.
[ 18:03 ]
Egyetlen jelölt sem jelentkezett a Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) elnöki tisztségére, és a végrehajtó bizottsági tagságra sem érkezett jelölés a határidő lejártáig. A szövetség hétfői közleménye szerint már felvették a kapcsolatot az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) és a Nemzetközi...
2026. NOVEMBER 2.
[ 11:21 ]
Van esély arra, hogy Szoboszlai Dominik pályára lépjen vasárnap a Liverpool színeiben az Arsenal elleni angol bajnoki rangadón – erről Andoni Iraola vezetőedző beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A spanyol szakember szerint a magyar válogatott csapatkapitánya és a szintén sérüléssel bajlódó Victor Munoz játéka sem...
2026. OKTÓBER 30.
[ 20:50 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó