Szerbia
Szerbia egyre több kenyeret importál

Sokáig azt mondogatták, hogy Vajdaság Európa éléskamrája. Ehhez képest Szerbia az elmúlt évben több mint 6000 tonna kenyeret és pékárut hozott be Európa több országából.

A szerbiai piacra 2019-ben mintegy 6000 tonna kenyeret, péksüteményt és toast kenyeret szállítottak 6,8 millió euró értékben, írja a Politika napilap mai számában.

A kenyerek leginkább Romániából, Németországból és Bulgáriából érkeztek, de Horvátországból is, ahol a közelmúltban közzétett adatok szerint jelentősen megnőtt a kenyérimport, mióta belépett az Európai Unióba.

Hihetetlenül hangzik, mert a fogyasztók többsége nem tudja, hogy a kereskedők és pékek által eladott friss, meleg kenyerek és péksütemények előre elkészített és lefagyasztott állapotban érkeztek kamionokban néha több ezer kilométerről, írja a Politika napilap.

A piac jó ismerői szerint a parbaking technika, vagyis amikor félig elkészítik a kenyeret és a péksüteményt, majd gyorsan lefagyasztják, egyre inkább felváltja a hagyományos kenyérsütést. Ily módon csökkennek a gyártási költségek, mert a kereskedők mindig azonos minőségű kenyeret és péksüteményt szállíthatnak, s többé nincs szükségük magasan képzett pékekre, mert minden alkalmazott meg tudja sütni az előkészített terméket és polcra tenni, írja a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
sistv'n
2020. JANUÁR 12. [ 16:47 ]

Jo lenne ha szerbija saját magát ellátná kenyérrel pék süteményekkel.Van elég buza termés.


Pontosító
2020. JANUÁR 11. [ 20:31 ]

Írja már meg valaki, hány péket exportáltunk ez idő alatt! Így a külker egyensúly megvan - tehát mi a gond? Vagy valami elkerülte a figyelmemet?


Iró
2020. JANUÁR 10. [ 23:07 ]

A hisztamin (INN: histamine) egy nitrogén heterociklust tartalmazó amin. Neurotranszmitter, részt vesz a szervezet immunválaszának kialakításában, illetve a gyulladási folyamatokban. Receptorai: H1, H2, H3, H4. A hisztamin szó a görög hisztosz (ιστός = szövet) és az ammónia összevonásából származik


Szabina.
2020. JANUÁR 10. [ 22:34 ]

Ami a leg szomorúbb h olyan kenyeret árulnak ami szó szerint penèszes..Sajnos


olvasó
2020. JANUÁR 10. [ 17:52 ]

Az élet sajnos bonyolultabb. A kovászolt és élesztős kenyeret például a hisztaminallergiától szenvedők (egyre többen vannak) káros következmények nélkül nem fogyaszthatják. Ez érvényes a rozsra, hajdinára is. Legyen minél nagyobb a választék, és minél kevesebb az adalékanyag.


istván
2020. JANUÁR 10. [ 16:07 ]

... hmmm ..., Magyarország tavaly kenyér, cukrászsütemény, kalács és más pékáru exportja 54 694,8 tonna, és 109 133,9 tonnát importált...


Alfonz
2020. JANUÁR 10. [ 13:57 ]

Sajnos, azt aki behozza a sok egészségtelen és értéktelen árút, csak a profit érdekli. Egyszer kíváncsiságból vettem Szegeden egy látvány-sütődés Tescos kenyeret, még a kutyának se kellett. A tönköly, tönke, alakor, rozs, zab stb. teljes kiőrlésű kenyeret kellene terjeszteni, és a kovászost pláne, nem igaz, hogy nem tudunk elég kenyeret sütni ebbe a kis országba. Egyébként a vásárló a főbűnös, mert megveszi. Ha nem lenne vásárlás, nem hoznák be.


istván
2020. JANUÁR 10. [ 12:29 ]

... ahelyett, hogy a fogyasztás elmozduljon a részben teljes kiőrlésű tönköly liszt felhasználásával készült, (esetleg házi sütésű) kenyér és péksütemények felé, nyomatják a vásárlók örömére az adalékokkal spékelt, egészségtelen, de varázslatosan látványos import kenyereket ... Megáll az ember esze ...


A Szerbiában élő nemzeti kisebbségek egyes pártjai azt javasolják, hogy csökkentsék a választásokon való részvételhez szükséges aláírások számát az eddigi 10 ezerről, írja a Večernje novosti belgrádi napilap. A lap szerint a Roma Párt és a Horvát Demokratikus Közösség képviselői úgy vélik, elegendő az 5000...
2020. JANUÁR 25.
[ 14:46 ]
Ana Brnabić szerb kormányfő tegnap este Donald Trump amerikai elnök lányával és tanácsadójával, Ivanka Trumppal találkozott Davosban. „Kiváltságos volt az Ivanka Trumppal folytatott eszmecsere. Ön igazán ispiráló. Élveztem a beszélgetést Önnel, s remélem, legközelebb Szerbiában találkozunk” – írta Brnabić a...
2020. JANUÁR 24.
[ 17:21 ]
Milorad Ulemek Legija belgrádi lakásának lefoglalása miatt panaszt nyújtott be Szerbia ellen a strasbourgi bíróságon. A panaszt azután nyújtotta be, hogy a hazai bíróságok döntöttek a lakás tartós lefoglalásáról. Miután az összes hazai bíróság elutasította fellebbezését, az elítélt egykori ezredes Strasbourgban...
2020. JANUÁR 24.
[ 17:20 ]
Beolvasás folyamatban