Szerbia
Harmadik napja tartanak az útlezárások Szerbia-szerte (Frissítve)
Betűméret:             

Harmadik napja tartanak az útlezárások Belgrádban és Szerbia más városaiban, miután a blokádban részt vevő diákok polgári engedetlenségre szólítottak fel. A lezárások többnyire békésen zajlanak, de időnként feszültségek tapasztalhatók. 19 órára bejelentették a surčini repülőtér blokádját is.

Az Euronews Srbija tudósítója, aki Surčinban tartózkodott, azt mondta, hogy nehéz pontosan leírni a jelenlegi helyzetet, és hozzátette, hogy a repülőtérre vezető fő kereszteződésnél a belügyminisztérium emberei tárgyalnak azokkal a polgárokkal, akik megpróbálják elfoglalni azt. Korábban bejelentették, hogy blokád alá vonják ezt a kereszteződést és minden olyan utat, amely a repülőtérre vezet.

A nap folyamán a tiltakozók megismételték a követeléseket, és bejelentették, hogy a blokádok addig fognak tartani, amíg azokat nem teljesítik. A tüntetők azt követelik, hogy engedjék szabadon mindazokat, akiket a június 28-i tiltakozásokat követően letartóztattak, számolják fel a Pionír parkban lévő gyűlést, valamint írjanak ki rendkívüli parlamenti választásokat.

Számos incidens

Egész Belgrádban számos incidens történt a mai nap folyamán. A legsúlyosabb eset Zimonyban történt, ahol egy személy autóval áthajtott a barikádokon, és elütött egy nőt. A mentők gyorsan a helyszínre értek, az útzárlatot pedig újra felállították.

A diákok állítása és becslései szerint az elmúlt három nap során tízszer annyi embert tartóztattak le, mint amennyit az újvidéki előtető összeomlása után. Elmondásuk szerint ez ad nekik további motivációt ahhoz, hogy kitartsanak a mozgó blokádjaik mellett.

A blokádok egyébként szórványosan és időszakosan történnek, így jelenleg bárhol kialakulhatnak, bizonyos médiumok becslése szerint az elmúlt két napban akár 40 útzárlat is volt.

Újvidéken is több helyen vannak blokádok

Újvidéken több útkereszteződést is lezártak, többek között a Spensnél, a Felszabadulás sugárúton az összes kereszteződést, a vasútállomástól egészen a Szabadság hídig. A báni palotánál kerékpárosok akadályozzák a forgalmat.

A Felszabadulás sugárút és az I. Péter király sugárút kereszteződésénél kisebb incidensre is sor került, amikor egy autós megpróbálta áttörni a blokádot. Az autót megállították.

A polgárok ma reggel a szemetet a Szerb Haladó Párt irodája előtt hagyták a Felszabadulás sugárúton, miután a köztisztasági vállalat eltávolította a konténereket, állítólag a nagy hőség miatt, írja a 021.rs.

A szerb parlament előtt egy 458 kW teljesítményű, 30.000 euró értékű dízelaggregátot állítottak fel – közölte az Akadémiai Plénum. Csütörtökön a közösségi oldalakon megjelentek az első fotók a drága aggregátorról a Pionír park közelében. Mint azt az Akadémiai Plénum írja, az említett áramfejlesztő...
2025. NOVEMBER 14.
[ 12:00 ]
A Szerbiai Utak (Putevi Srbije) közvállalat közölte, hogy a köd megjelenése miatt több útvonalon is csökkent a látótávolság. A látási viszonyok 50 és 150 méter közé estek az E-75-ös autópályán, a Novi Banovci csomóponttól az Észak-Macedóniával közös határig (Preševo), továbbá az E-80-as autópályán...
2025. NOVEMBER 14.
[ 9:02 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a párizsi Élysée‑palotában találkozott Emmanuel Macronnal, Franciaország elnökével. Vučić a háromórás tárgyalást követően kijelentette, hogy szó esett minden kulcsfontosságú kétoldalú megállapodásról, Szerbia európai útjáról és a geopolitikai helyzetről is. „Úgy vélem, hogy...
2025. NOVEMBER 14.
[ 7:51 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó