Szerbia
Nem függesztik fel az oktatást, tilosak a zárt térben történő nyilvános összejövetelek
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő miután egyeztetett az államvezetés tagjaival és a koronavírussal foglalkozó szakemberekkel elmondta, hogy még mindig nem indokolt az iskolák bezárása. Viszont tilos az olyan összejövetelek megtartása, amelyeket zárt térben szerveznének meg, több mint 100 személy részvételével.

Szerbia elnöke a sajtótájékoztatón arra emlékeztetett, hogy az országban összesen 12 koronavírussal fertőzött személy van.

Miután tárgyalt az államvezetés tagjaival és minden szakemberrel, aki részt vesz a koronavírus elleni harcban, az államfő elmondta: döntést hoztak a zárt térben, száz személynél több résztvevővel történő nyilvános összejövetelek betiltásáról, illetve az összes határátkelőnél fokozzák az ellenőrzést.

„A nagyobb határátkelők a megszokott módon dolgoznak, míg a kisebbek közül néhányat bezárunk a belépés ellenőrzése miatt‟, emelte ki az államfő.

Arra kérte a külföldön dolgozó szerbiai állampolgárokat, hogy a húsvéti ünnepek előtt ne térjenek haza, inkább várjanak.

Azok pedig, akik lakodalmat, keresztelőt vagy bármilyen más nagyobb ünnepséget szerveznek, tartsák be az ide vonatkozó javaslatokat.

Az államfő szerint egyelőre nem indokolt az oktatás felfüggesztése, írja a Tanjug.

"A szakma döntött, meghoztunk minden szükséges intézkedést"

Vučić kiemelte továbbá, hogy nem a politikusok, hanem az ország szakemberei hozták meg a döntéseket.

„Sem én, sem Ana Brnabić nem vagyunk orvosok, így nem is lehetünk okosabbak azoknál, akik sok-sok életet mentettek már meg. Megértettük, hogy az a legjobb, ha a szakmára hagyatkozunk, mert csak így lehet eredményes a munkánk‟, emelte ki Vučić.

A cél most az, hogy „ne történjen robbanásszerű növekedés a fertőzések számát illetően, mint ahogy az néhány, Szerbiánál sokkal erősebb országban történt‟.

„Ha sikerül elhúznunk a járványt ebben a szakaszban, ami a legfontosabb célunk, akkor tízszeresével is kevesebb lehet az esetek száma, mint a fejlettebb országokban‟, mondta az elnök.

Elmagyarázta azt is, hogy egy egész kórház működése vált kérdésessé, mert egy ember nem mondta el, hogy Milánóban járt.

„A koronavírus nem kerülhet be a műtőtermekbe. Csak mondják meg, hogy hol jártak, és mi azonnal leellenőrizzük. Tájékoztassanak bennünket, hogy megvédhessük önöket‟, emelte ki Vučić és arra kérte a polgárokat, hogy hallgassanak a szakemberekre.

„Nem fogom megengedni, hogy a szakembereket támadják csak azért, mert egyesek pánikba esnek, és az orvosokat támadják, akik értük küzdenek‟, tette hozzá az államfő.

Aleksandar Vučić volt szerb államfő kegyelmi döntéseinek megsemmisítését kezdeményezi az újvidéki vasútállomási tragédia körülményeit vizsgáló független bizottság. A testület a legfőbb ügyészhez fordul, hogy indítson eljárást a Közigazgatási Bíróságon, és kérje a vitatott döntések végrehajtásának azonnali...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:16 ]
Az Európai Unió kész szorosan együttműködni Szerbia leendő kormányával – jelentette ki Andreas von Beckerath, az EU szerbiai nagykövete, aki szerdán a belgrádi Európa Házban ismertette az Európai Bizottság 2026. évi országjelentését. Hozzátette: az EU támogatja a kulcsfontosságú területeken végrehajtandó reformokat,...
2026. NOVEMBER 5.
[ 0:13 ]
Fontolóra venné a szerbiai miniszterelnöki tisztség elvállalását Dejan Šoškić, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, ha erre az Egyetemista Lista kérné fel, és a jelölés demokratikus döntéshozatal eredménye lenne. A közgazdász szerint az új parlament és a kormány akár egy hónapon belül megalakulhat. Úgy véli, a...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó