Szerbia
Vučić: Két válságstábot alakítunk, az egészségügyi dolgozók pedig 10 százalékos béremelést kapnak
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök a polgárokhoz intézett ma esti, rendkívüli felszólalásában elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók 10 százalékos béremelésre számíthatnak április elsejétől, mert az egészségügyi intézmények hatalmas nyomás alatt vannak a koronavírus elleni harc miatt.

A szerb államfő kiemelte továbbá, hogy két válságstábot is megalakítanak, az egyik az egészségügyi helyzettel, a másik pedig a koronavírus okozta gazdasági következmények elhárításával foglalkozik majd.

Vučić hangsúlyozta, hogy a koronavírus jelentette kihívásra szervezetten és szolidaritással kell válaszolni.

Szerbia elnöke elmondta továbbá, hogy az ország helyzete nagyon összetett, mert nem csak a betegséggel kell szembe néznünk, hanem a migránsválsággal és az üzemanyag árának válságával is.

„Mindez együtt kihat a világ és Európa tőzsdéire is, és egy a szolidaritástól teljesen ellentétes viselkedést látunk az országon és a régión belül is”, emelte ki Vučić, aki rámutatott arra, hogy ez az első eset, hogy betiltották az Európából az Amerikai Egyesült Államokba induló repülőjáratokat.

A szerb államfő közölte azt is, hogy Szerbia jelenleg 1.008 lélegeztető géppel rendelkezik, az elkövetkező 25 napban pedig további 500-at vásárol majd. A jelenlegi készlet pedig háromszorosa a 2009-esnek, amikor a sertésinfluenza miatt 350 ilyen készülékkel rendelkezett az ország, és amikor 137-en haltak bele a betegségbe.

Biztos, hogy egyre több lesz a megbetegedettek és a fertőzöttek száma, mondta Vučić, aki szerint csak akkor tudjuk majd átvészelni a problémákat, ha egységesek és szolidárisak leszünk.

Az államfő szerint két harcot kell megvívnunk a koronavírussal kapcsolatban, és mindkettőben győznünk kell, valamint arra szólította fel a polgárokat, hogy ne a politikusoknak és a médiának adjanak bizalmat, hanem a szakemberek véleményének.

„Az egyik harc az embereink, főként a legidősebb polgárok egészségének megőrzéséért folytatott küzdelem, mert ők a legveszélyeztetettebbek, és akiket sajnos a leggyorsabban és leghatékonyabban támad meg a vírus”, mondta a szerb elnök.

Vučić arra kérte a nyugdíjasokat, mint legveszélyeztetettebb csoportot, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, majd kiemelte, hogy a legalább 4000 dináros egyszeri segélynek, amelyet április 15-éig folyósít az állam, az a célja, hogy a polgárok tudjanak elegendő fertőtlenítőszert vásárolni.

Szerbiában holnaptól három egészségügyi intézményben kizárólag a koronavírussal megfertőzött betegek gyógyításával foglalkoznak majd, ezek pedig a belgrádi, a vajdasági és a niši klinikai központok fertőző betegségekkel foglalkozó osztályai. (RTS, Tanjug)

Aleksandar Vučić volt szerb államfő kegyelmi döntéseinek megsemmisítését kezdeményezi az újvidéki vasútállomási tragédia körülményeit vizsgáló független bizottság. A testület a legfőbb ügyészhez fordul, hogy indítson eljárást a Közigazgatási Bíróságon, és kérje a vitatott döntések végrehajtásának azonnali...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:16 ]
Az Európai Unió kész szorosan együttműködni Szerbia leendő kormányával – jelentette ki Andreas von Beckerath, az EU szerbiai nagykövete, aki szerdán a belgrádi Európa Házban ismertette az Európai Bizottság 2026. évi országjelentését. Hozzátette: az EU támogatja a kulcsfontosságú területeken végrehajtandó reformokat,...
2026. NOVEMBER 5.
[ 0:13 ]
Fontolóra venné a szerbiai miniszterelnöki tisztség elvállalását Dejan Šoškić, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, ha erre az Egyetemista Lista kérné fel, és a jelölés demokratikus döntéshozatal eredménye lenne. A közgazdász szerint az új parlament és a kormány akár egy hónapon belül megalakulhat. Úgy véli, a...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó