Egy koszovói albán rendőr meghalt, kettő pedig megsérült, amikor eddig ismeretlen tettesek koszovói rendőrökre támadtak az éjszaka folyamán Banjska falu bejáratánál - közölte a pristinai belügyminisztérium vasárnap.
Albin Kurti koszovói miniszterelnök és Vjosa Osmani koszovói elnök szerb bűnbandákat gyanúsít a lövöldözéssel.
A koszovói kormányfő tájékoztatása szerint a tűzharc még mindig folyik, a lövészek komoly fegyverzettel rendelkeznek, és maszkot viselnek.
A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban zavargások törtek ki május végén, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak.
Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. (MTI, VajMa)
A jarinjei és a brnjaki határátkelőket lezárták a Szerbia felőli belépő forgalom előtt. Ellenkező irányban nincs korlátozás, jelenti a Tanjug. Egyelőre nem adtak ki magyarázatot a forgalomkorlátozó intézkedésre.



Nincs hozzászólás. Legyen az első!