Szerbia
Tovább folytatódik a postások sztrájkja?
Betűméret:             

Úgy tűnik, a múlt héten tető alá hozott megállapodás ellenére egyes posták dolgozói tovább sztrájkolnak. Ma a zimonyi központi posta előtt tiltakoztak, mondván a kormány nem fogadta el kérésüket, ráadásul felszólították őket, hogy ma 22 órai határidővel fejezzék be a munkabeszüntetést.

Mai hír, hogy a Szerbiai Posta dolgozói számára 20.000 dináros egyszeri támogatás kifizetéséről döntött a kormány, az összeget állítólag szombatig minden érintett kézhez kapja – tudósít a Beta. Mint ismeretes, az újvidéki postások a fizetéseik és a munkakörülményeik miatt október 24-én kezdődött tiltakozásához az elmúlt hetek során nagy számban csatlakozott az ország több postahivatala is. Ennek következtében az egész országban megbénult a postaforgalom, nem érnek célba sem a levelek, sem a számlák, csomagok.

A szerb kormány azt állítja, hogy a postásokat képviselő reprezentatív szakszervezetekkel megállapodásra jutottak a minap, és a tiltakozási hullám véget ért. Azaz a postások jogaiért síkra szálló három szakszervezet képviselője és Ana Brnabić kormányfő aláírta azt a megállapodást, miszerint a posta alkalmazottai több részletben 21 százalékos emelésben, és 20.000 dináros egyszeri gyorssegélyben részesülnek.

Ezzel szemben a Sloga szakszervezet nem fogadta el a kormány feltételeit, és a tagságukhoz tartozó nagy számú dolgozó még mindig sztrájkol. Az érdekvédelmi szervezet szerint ez mindaddig fog tartani, amíg a béremelésükre vonatkozó követeléseik nem teljesülnek.

Amíg hétfőn a postások az ország több településén megkezdték a munkát, néhány községben, illetve városban továbbra is folytatódott a tiltakozás. A zimonyi székhelyű postaközpont épülete elé nagy számban ki is vonultak a tüntetők.

Szabadkán is sztrájkol a 11 állandó munkaviszonnyal rendelkező postás, csupán két-három meghatározott időre frissen felvett alkalmazott járta a várost, ők a küldemények csupán kis hányadát tudták kézbesíteni a Magločistač információi szerint. A városban a Post Express csomagküldő szolgáltatás 10 alkalmazottja egy hete szüntette be a munkát.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albin Kurti koszovói kormányfő fogadta Čedomir Jovanović liberális szerb politikust, adta közzé a hírt Koszovó kormánya. A felek a Koszovóban és Szerbiában történt legújabb eseményekről, a két ország viszonyáról beszélgettek. Szó volt arról is, hogy a Nyugat-Balkánon szükség lenne a hatalom megerősítésére, a...
2023. DECEMBER 4.
[ 11:13 ]
Az Európai Tanács felkéri az Európai Bizottságot, hogy Szerbia uniós csatlakozása kapcsán "sürgősen terjesszen elő javaslatot a 35. fejezetben szereplő kritériumok módosítására és kiegészítésére" - értesült az N1. Ezzel a javaslattal a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló...
2023. DECEMBER 3.
[ 19:44 ]
A december 17-ei rendkívüli szerbiai parlamenti választásokon összesen 6.500.165 választópolgár adhatja le szavazatát, közölte vasárnap a Köztársasági Választási Bizottság (RIK). A bizottságnak a mai napig kellett döntenie az egységes választói névjegyzék összeállításáról, ezt követően azt a Hivatalos...
2023. DECEMBER 3.
[ 16:42 ]
Beolvasás folyamatban