Szerbia
A szerb kormány megkezdte az újvidéki tragédiával kapcsolatos összes dokumentum közzétételét
Betűméret:             

A szerb kormány honlapján megkezdték az építésügyi minisztérium azon dokumentumainak közzététele, amelyek az újvidéki vasútállomás előtetőjének november 1-jei összeomlásával kapcsolatos lehetséges bűncselekmény kivizsgálására vonatkoznak.

Emlékeztetőül, miután Aleksandar Vučić szerb elnök tegnap esti televíziós beszédében ígéretet tett a dokumentumok közzétételére, a szerb kormány korábban ma döntést hozott arról, hogy az illetékes tárca tegye nyilvánosan hozzáférhetővé az összes rendelkezésére álló dokumentumot, amelyek az újvidéki vasútállomás épületének előtetőjének november 1-jén történt beomlásával kapcsolatos lehetséges bűncselekményre vonatkoznak, és ezt az elkövetkező 24 órában tegyék meg.

Aleksandar Vučić elnök tegnap a nyilvánosság előtt elmondta, hogy birtokában van az újvidéki vasútállomás előtetőjének összeomlásával kapcsolatos dokumentáció, amelyet több mappában be is mutatott a tévénézőknek

Újvidéki Főügyészség: Több mint 100 embert hallgattak ki, 11-en előzetes letartóztatásban

Az Újvidéki Főügyészség csütörtökön közleményt adott ki az újvidéki vasútállomáson történt tragédiával kapcsolatban. A közlemény szerint az eddigi előzetes eljárás során több mint 100 személyt hallgattak ki, összesen 34 tanút meghallgatását folytatták le, 11 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba, míg két gyanúsított esetében házi őrizetet rendeltek el.

Az eljárás további szakaszában újabb 16 tanú kihallgatására kerül sor.

Hosszú hetekig tartó titkolózás után hétfőn nyilvánosságra került azoknak a személyeknek a névsora, akiknek Aleksandar Vučić közvetlenül államfői lemondása előtt kegyelmezett meg. A belgrádi és az újvidéki felsőbíróság által közzétett dokumentumokból kiderül, hogy a kedvezményezettek között van Dijana Hrkalović...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:26 ]
Külön internetes oldalon követik a szerbiai közéleti és politikai vezetők lemondásait, a leváltásukat követelő kezdeményezéseket, valamint a tisztségviselők elleni büntetőeljárásokat és letartóztatásokat. Az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat, de az állami...
2026. NOVEMBER 2.
[ 16:18 ]
Nem kíván részt venni az év végéig esedékes szerbiai köztársaságielnök-választáson az október 25-i előrehozott parlamenti választáson vereséget szenvedett Szerb Haladó Párt (SNS) - jelentette be Aleksandar Vučić volt köztársasági elnök a Pink televízió műsorában. A parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista...
2026. NOVEMBER 2.
[ 16:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó