Szerbia
Mégis kaptak rendőri kíséretet a Magyarországra érkező kerékpáros egyetemisták
Betűméret:             

Azok az egyetemisták, akik kerékpárral indultak el Strasbourgba, először nem kaptak rendőri kíséretet Magyarország területén – ez az első európai uniós ország, amelybe beléptek útjuk során, közölte a 021.rs. A hírportál szerint ez azt jelenti, hogy a biciklisek nem haladhatnak egyetlen, hosszú menetoszlopban, ezért kisebb, legfeljebb 14 fős csoportokra kellett oszlaniuk.

A Nova televízió azonban később jelentette, hogy a kerékpárosok mégis kaptak rendőri felügyeletet, ennek ellenére nem haladhatnak egy közös, hosszú menetoszlopban.

A 80 fős egyetemistákból álló csoport gond nélkül átlépte a határt és belépett Magyarországra, miután tegnap reggel elindultak Újvidékről.

Az egyetemisták közelednek Kiskunhalas felé, és az esti órákban várhatóan elérik Dunaújvárost, ahol megszállnak éjszakára.

Pénteken, vagyis az utazás második napján a hallgatók 137 kilométert tesznek meg. A pihenőt és az éjszakai szállást követően Budapest felé indulnak tovább.

A tervek szerint végül április 15-én érkeznek meg célállomásukra.

Az utazás célja, hogy az egyetemisták az európai intézmények vezetőihez forduljanak a Szerbiában uralkodó helyzet kapcsán, amely immár több mint öt hónapja, 2024. november 1-je óta tart. Ekkor omlott le a felújított és kétszer is ünnepélyesen átadott újvidéki vasútállomás előtetőszerkezete. A tragédiában 16-an vesztették életüket.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Kálmán (*.*.191.35)
2025. ÁPRILIS 4. [ 22:29 ]

Hihetelen, hiszen ott tombol a diktatúra. Vučić cimborája, a diktátor ilyet megenged! Nem is értem, hogyan lehetséges, hiszen a prájdot is betiltották :-)


Aleksandar Vučić szerb elnök repülőgéppel Moszkvába indult, ahol részt vesz a Vörös téren megrendezésre kerülő győzelemnapi katonai parádén – közölte a Szputnyik. A Kreml kedden bejelentette, hogy a szerb elnök pénteken, május 9-én találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Moszkvába való indulása előtt...
2025. MÁJUS 7.
[ 12:03 ]
Litvánia után Lettország hatóságai is megtiltják annak a szerb repülőgépnek az átrepülését, amellyel Moszkvába utazik Aleksandar Vučić szerb elnök – értesült a Novosti. A lett hatóságok a repülés „politikai érzékenységére” hivatkozva tagadták meg az átrepülési engedélyt. A Novosti korábban arról...
2025. MÁJUS 7.
[ 7:07 ]
Az Európai Parlament képviselői kedd este vitatták meg Tonino Picula, az EP szerbiai jelentéstevője által bemutatott jelentést, amelyet az EP Külügyi Bizottsága áprilisban fogadott el. A jelentés bemutatásakor Picula hangsúlyozta, hogy Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásainak általános üteme a kulcsfontosságú értékek, a...
2025. MÁJUS 7.
[ 6:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó