Szerbia
Az RTS-t továbbra is zárlat alatt tartják a tüntetők (Frissítve)
Betűméret:             

A tiltakozó egyetemisták továbbra is blokád alatt tartják a Szerb Rádió és Televízió (RTS) épületeit a Takovska utcában és Košutnjakon. A közszolgálati műsorszolgáltató közölte, hogy a munkavégzést nehezítő körülmények miatt módosítja műsorrendjét.

A blokádot tartó diákok ma reggel konténerekkel és fémkordonokkal zárták le a Takovska és Svetogorska utcák kereszteződését. A közlekedés le van zárva a Košutnjakon található Kneza Višeslava utcában is.

Egy kisebb csoport az RTS Takovska utcai épülete előtt sípokkal és dudúkkal zajt kelt, miközben jelszavakat skandálnak.

Az RTS közölte, hogy a közszolgálati műsorszolgáltató felhívása után a diákok és polgárok, akik blokád alatt tartják a közmédia épületeit, beengedtek néhány biztonsági munkatársat az épületekbe. Ez lehetővé tette az objektumokat és biztonsági rendszereket őrző személyzet egy részének váltását.

Ezáltal csökkent az esetleges incidensek és balesetek kockázata – írta az RTS hivatalos honlapján.

Az RTS elítélte szerkesztőiről és újságíróiról készült „körözési plakátok” készítését és terjesztését

A Szerb Rádió és Televízió (RTS) ma a leghatározottabban elítélte az úgynevezett „körözési plakátok” készítését és terjesztését, amelyeken a főszerkesztők, felelős szerkesztők és újságírók fényképei szerepelnek.

A közszolgálati műsorszolgáltató hivatalos honlapján közzétett közlemény szerint ismeretlen személyek, akik „blokádot tartó diákokként” mutatkoznak be, ezeket a plakátokat közösségi médiában tették közzé, és az RTS épületeinek blokádja idején kiragasztották őket különböző épületekre, villanyoszlopokra, közlekedési táblákra és más nyilvános felületekre. A közlemény hangsúlyozza, hogy ezekkel a cselekedetekkel közvetlenül veszélyeztetik az RTS munkatársainak biztonságát és életét, mivel fényképeiket beleegyezésük nélkül, olyan kontextusban tették közzé, amely lincselésre buzdít.

„Az úgynevezett ´körözési plakátok´, amelyeken az RTS főszerkesztőit és felelős szerkesztőit ´a nép ellenségeiként´ ábrázolják, és amelyeket az interneten terjesztenek, valamint épületekre, oszlopokra és más nyilvános helyekre ragasztanak ki, félelmet keltenek és nyugtalanságot váltanak ki. Az alkalmazott módszerek a 20. század legsötétebb történelmi időszakának eseményeire emlékeztetnek” – áll a közleményben.

Hozzáteszik, hogy az újságírók nyilvános megbélyegzése és „a nép ellenségeként” való bemutatása félelmet kelt, és hogy az ilyen módszerek egyértelműen elfogadhatatlanok. Az RTS felszólította az illetékes intézményeket – az Államügyészséget, a Belügyminisztériumot és más állami szerveket –, hogy haladéktalanul reagáljanak, azonosítsák az elkövetőket, és tegyenek meg minden szükséges intézkedést a törvényes keretek között.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hétfőn késő este megérkeztek Ulmba az ultramaratoni stafétafutó diákok. A Brüsszelbe tartó tiltakozó fiatalokat a németországi városban nemcsak a diaszpóra tagjai és a helyi lakosok fogadták, hanem Ulm város vezetői is. Ulm polgármestere, Martin Ansbacher üdvözölte a diákokat, erőt kívánt nekik az út hátralévő...
2025. MÁJUS 6.
[ 8:02 ]
Szerbia nem kerülhet be az Európai Unióba 2029-ig – ez derül ki a legújabb brüsszeli értékelésekből, amelyek szerint a csatlakozási folyamatban szereplő 3. klaszter (versenyképesség és inkluzív növekedés) megnyitása egyelőre nem várható. Ennek fő oka a mélyreható reformok hiánya, a politikai és társadalmi válság,...
2025. MÁJUS 6.
[ 7:46 ]
Az oktatási intézményeket hónapok óta blokád alatt tartó egyetemisták hétfőn este Belgrádban bejelentették, hogy rendkívüli parlamenti választásokat követelnek. A Szerbia-szerte blokádban lévő felsőoktatási intézmények hallgatói hétfőn este közölték, hogy több mint öt hónapnyi békés küzdelem után új...
2025. MÁJUS 5.
[ 22:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó