Szerbia
Német bíboros a szerbiai helyzetről: A döntéshozók hallgassák meg a társadalom minden szereplőjének hangját
Betűméret:             

Német László bíboros, belgrádi érsek a Szerbiában hónapok óta tartó társadalmi helyzetről nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a megoldást a kölcsönös tisztelet és megértés szellemében kell megtalálni, megosztottság és konfliktusok nélkül.

Felszólította a döntéshozókat, hogy hallgassák meg a társadalom minden szereplőjének hangját, és törekedjenek arra, hogy a tisztességes párbeszéd és az őszinte együttműködés álljon minden folyamat középpontjában.

Német közleményében hangsúlyozta, hogy a társadalmi feszültségek és a bizonytalanság sokakat, különösen a jövőjüket kereső fiatalokat érintenek, akiknek hangja most különösen erőteljesen hallatszik.

„Fontosnak tartom, hogy mindenki számára biztosított legyen a véleménynyilvánítás szabadsága, a békés párbeszéd lehetősége, a fiatal generációnak pedig joga van részt venni az ország jövőjét érintő döntésekben. Mindenkit arra bátorítok, hogy a megoldásokat a kölcsönös tisztelet és megértés szellemében keressük, megosztottság, konfliktus és erőszak nélkül” – mondta Német.

A bíboros hozzátette, készek támogatni minden jó szándékú kezdeményezést, amely a békét és a polgárok közötti megértést szolgálja.

„Csak így építhetünk olyan jövőt, amelyben mindenki megtalálhatja a helyét – mégpedig a hazánkban, nem külföldön. Hiszem, hogy közös erőfeszítéssel, egymás iránti felelősségvállalással és nyitottsággal képesek vagyunk leküzdeni a jelenlegi nehézségeket” – fogalmazott Német.

Hozzátette, hogy az elmúlt hónapokban országszerte – különösen a fiatalok és egyetemisták körében – lezajlott események megkövetelik a komoly figyelmet és minden társadalmi szereplő felelősségteljes viselkedését. Német, mint belgrádi érsek, kötelességének érezte, hogy megszólaljon ebben a helyzetben, áll a közleményben.

A Telekom Srbija honlapján szerdától elektronikus autópálya-matricát is lehet vásárolni kilenc országra – jelentette be Vladimir Lučić, a vállalat vezérigazgatója. A szolgáltatás azoknak szól, akik a Telekomnál vásároltak elektronikus útdíjfizetésre szolgáló TAG-készüléket, és külföldi utazás előtt online...
2026. JÚNIUS 30.
[ 11:12 ]
Kína, Oroszország és Törökország állampolgárai továbbra is vízum nélkül érkeznek a Nyugat-Balkánra, majd onnan próbálnak továbbjutni az Európai Unióba – figyelmeztetett legújabb kockázati jelentésében az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, a Frontex. A jelenség Szerbiát is érinti, mivel az ország...
2026. JÚNIUS 30.
[ 10:08 ]
A hazai gazdaság fejlesztését, a korrupció visszaszorítását, a közbeszerzések reformját és a közvállalatok pártmentesítését helyezi gazdasági programjának középpontjába a Miroslav Aleksić vezette Szerbia Népi Mozgalma. Az ellenzéki párt szerint hatalomváltás után 2030-ig olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely...
2026. JÚNIUS 30.
[ 9:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó