Szerbia
A szerb elnök telefonon egyeztetett az orosz külügyminiszterrel
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök ma telefonon egyeztetett Szergej Lavrovval, az Oroszországi Föderáció külügyminiszterével a koszovói és boszniai helyzetről, valamint Szerbia és Oroszország gazdasági együttműködésének további fejlesztéséről, tudósít a Tanjug.

Vučić az Instagramon közzétett bejegyzésében kiemelte, hogy a beszélgetés során elsősorban a régió politikai helyzetét, Bosznia-Hercegovinát és a folyamatos támadások miatt kialakult válságot vitatták meg, amely külső nyomásra nehezedik a Szerb Köztársaságra.

„Lavrov minisztert tájékoztattam a belpolitikai helyzetről is, különösen a koszovói állapotokról, a lakosságunk elleni állandó üldöztetési kísérletekről, amelyek célja, hogy elűzzék őket ősi otthonaikból, valamint a nemzetközi közösség túlnyomó részének hallgatásáról” – írta Vučić a „buducnostsrbijeav” fiókon megjelent bejegyzésben.

Több mint százéves gőzhajó roncsa vált láthatóvá a Száva rendkívül alacsony vízállása miatt Szerbiában: a Slovenac nevű vontatóhajó maradványai több mint nyolcvan éve fekszenek a folyóban. A gőzüzemű, oldalkerekes dunai hajó 1913-ban épült az óbudai hajógyárban, és SMS Vág néven az Osztrák-Magyar Monarchia...
2026. AUGUSZTUS 11.
[ 11:53 ]
Több mint 43.800 gyorshajtást jegyeztek fel Szerbiában az augusztus 3. és 9. között megtartott nemzetközi közlekedésbiztonsági akció során. A rendőrök összesen 58.063 járművet ellenőriztek, a sebességtúllépések mellett pedig mintegy 9000 egyéb szabálysértést is feltártak – közölte a belügyminisztérium a Tanjug...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 11:43 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kilátásba helyezte, hogy Szerbia megváltoztathatja az Ibar folyó medrét saját területén, válaszul arra, ahogyan szerinte a pristinai hatóságok a koszovói szerbekkel bánnak. Koszovói szerb politikusok elítélték a kijelentést, mert az Ibar folyó látja el a koszovói szerbeket is. A szerb...
2026. AUGUSZTUS 10.
[ 8:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó