Szerbia
Blokádokkal a blokádok ellen: Letartóztatások voltak Voždovacon és Nagybecskereken
Vučić ismét hangsúlyozta, hogy a színes forradalom megbukott
Betűméret:             

A Szerb Haladó Párt (SNS) és a hatalom támogatói ma 125 helyen szerveztek tiltakozó megmozdulásokat a blokádok ellen.

Aleksandar Vučić államfő a voždovaci tiltakozáson vett részt, ahol a rohamrendőrök egy játszótérre szorították vissza a polgárokat, amíg nem haladt el az SNS szimpatizánsainak blokádellenes felvonulása. Eközben a blokádokat támogató motorosok elindultak a Slavija térről – ahol 17 órakor kezdődött a Társadalmi Front tiltakozása – Voždovac felé, ahol egyébként lökdösődtek is a két tábor tagjai, illetve a rendfenntartók között.

A rendőrség a dulakodás során a voždovaci polgárok közül kihúzott egy férfit a tömegből, és előállította. A felvételeken látható, hogy a férfit elkülönítették, majd két rendőr félrevitte. A rendőrök az újságírókat is igazoltatták. A rendőrök nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre.

Letartóztatások Nagybecskereken is

Az N1 információi szerint Nagybecskereken a rendőrök két személyt állítottak elő, akik azon a polgári gyűlésen vettek részt, amely a blokádellenes rendezvény ellen tiltakozott.

Egy óra elteltével a nőt szabadon engedték, a férfi azonban még mindig a rendőrségen van.

Az SNS híveinek felvonulása miatt lezárták Péterváradot

Az SNS híveinek gyűlését – amelyet a Társadalmi Stabilitás Központja hirdetett meg – Péterváradon is megtartották, miközben ugyanarra a helyszínre ellentüntetést jelentettek be az egyetemeket blokád alatt tartó hallgatók és az újvidéki polgári gyűlések.

Miután az egyetemisták és a polgárok elkezdtek gyülekezni a Péterváradi híd újvidéki oldalán, a rendőrség lezárta a hidat. Egy fiatal férfit előállítottak, miután megpróbált áttörni a tömegen, írta a 021.rs.

A Pétervardi hídhoz igyekvő traktoristákat a Žeželj hídnál tartóztatták fel a rendőrök.

Az ellenzéki tüntetők szétzavarták az SNS szimpatizánsait Kraljevóban

Kraljevóban az ellenzéki, nagyobb létszámú polgári ellentüntetés „szétszélesztette” a Szerb Haladó Párt (SNS) szimpatizánsait a főtér melletti placcról.

Predrag Voštinić, a Helyi Front képviseletében felszólalt az összegyűlt támogatók előtt, és kijelentette: „Ez a mi városunk, a mi terünk – minden elismerésünk, Kraljevo!”

Vučić: Mindannyiunknak tenni kell a hazánkért, hogy megállítsuk Szerbia szétrombolását

Aleksandar Vučić szerb elnök az este a voždovaci blokádellenes felvonuláson azt üzente, hogy „mindannyiunknak tenni kell és harcolni a hazánkért”, hogy megakadályozzuk Szerbia szétrombolásának kísérletét, jelentette a Tanjug.

„Senki nem fog helyettünk harcolni, mert semmi sem történik magától. Ha problémáink vannak, akkor mindannyiunknak össze kell fognunk, hogy magasabb fizetéseink és nyugdíjaink legyenek, jobban éljünk, és megállítsuk Szerbia további hanyatlását és pusztulását” – hangsúlyozta Vučić.

Szerinte az emberek normális életre vágynak, szabadságra és jogokra, és kijelentette, hogy „a színes forradalom megbukott”.

„Az emberek nem akarnak zaklatást, csak nyugalmat és szabadságot. Készek vagyunk megbékélni testvéreinkkel és nővéreinkkel” – mondta Vučić az újságíróknak.

A résztvevők szerint elegük van a blokádokból és a feszültségből, vissza akarják kapni a megszokott életüket – hogy a diákok iskolába járhassanak, az emberek időben elérjenek a munkahelyükre, az egyetemisták pedig visszatérhessenek a tanulmányaikhoz.

Radosavljević: Több mint 144.000 ember vett részt a békés tüntetéseken

Vladan Radosavljević, a rendőrség igazgatóhelyettese az este kijelentette, hogy több mint 144.000 polgár vett részt a Polgárok a blokádok ellen elnevezésű, bejelentett megmozdulásokon, amelyeket Szerbia-szerte 125 helyszínen tartottak meg.

Radosavljević a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legnagyobb részvétel a Társadalmi Stabilitás Központja által szervezett belgrádi, voždovaci gyűlésen volt, ahol – állítása szerint – több mint 20.000 ember jelent meg.

Ugyanakkor – tette hozzá Radosavljević – ma Szerbiában 27 helyszínen be nem jelentett gyűlésekre is sor került, amelyeken mintegy 5.000 ember vett részt.

João Manuel Lourenço, az Angolai Köztársaság elnöke posztumusz az Angolai Köztársasága Érdemrendjével tüntette ki Josip Broz Titót, az egykori Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság örökös elnökét, tájékoztatott Instagram bejegyzésében Ivica Dačić szerb miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. A magas...
2025. NOVEMBER 11.
[ 19:25 ]
Az állami ünnepen a központi ünnepséget Belgrádban, az I. világháború belgrádi védőinek emlékhelyénél tartották az Újtemetőben. Đuro Macut szerb kormányfő az avalai emlékhelyen koszorúzott. A központi ünnepség vallási szertartással kezdődött, majd a védelmi minisztérium, a szerb katonaság, Belgrád városa és...
2025. NOVEMBER 11.
[ 16:11 ]
Törvénymódosítást terjesztett elő a szerb kormány, amely 200 millió euróval növelné azoknak a lakáshiteleknek az összegét, amelyeket az állam garanciával fedez a fiatalok első ingatlanvásárlásának támogatására. A fiatalok első lakásvásárlását ösztönző, kamattámogatást és állami garanciát biztosító...
2025. NOVEMBER 11.
[ 13:19 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó