Szerbia
Vučić és Guterres New Yorkban: Koszovó, regionális kérdések és az ENSZ szerepe
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán, New Yorkban találkozott António Guterres ENSZ-főtitkárral, akivel a Koszovó és Metóhia kérdéséről, a nyugat-balkáni térség aktuális helyzetéről, valamint a világszervezet globális szerepéről és a nemzetközi kihívásokról egyeztetett. Vučić a megbeszélés után kiemelte: fontosnak tartja, hogy a világ visszatérjen az ENSZ Alapokmánya által rögzített alapelvekhez, mert csak így lehet igazságosabb és biztonságosabb nemzetközi rendet kialakítani.

A szerb államfő hangsúlyozta, hogy Szerbia – mint az ENSZ alapító tagja – a jövőben is következetesen támogatja azokat a törekvéseket, amelyek a nemzetközi együttműködést az egyenrangúság, a jog tisztelete és a párbeszéd irányába terelik. Különösen méltatta Guterres nyitóbeszédének üzeneteit, amelyek szerinte a világ vezetőinek is útmutatást adhatnak a globális válságok idején.

Vučić New Yorkban találkozott Félix Tshisekedi kongói elnökkel is, majd várhatóan egyeztet Kaja Kallas, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint David Lammy, az Egyesült Királyság igazságügyi államtitkára és miniszterelnök-helyettese társaságában is. Az elnök részt vesz a szerb külügyminiszter, Marko Đurić által rendezett ünnepségen is, amely a Nem elkötelezettek Mozgalma alapításának évfordulójára és az 1960-as New York-i egyeztetésekre emlékezik – e mozgalomnak Szerbia történelmi alapítója és mindmáig aktív támogatója.

Brüsszelben mutatta be pénteken a szerb kormány az európai uniós csatlakozási folyamat során elért reformeredményeket és a következő időszak prioritásait. Az eseményt a szerb kormány és Szerbia EU-missziója szervezte. A rendezvényen Ana Brnabić házelnök, Siniša Mali pénzügyminiszter, Marko Đurić külügyminiszter és...
2026. JÚLIUS 3.
[ 12:03 ]
Ősszel parlamenti és elnökválasztást tartanak Szerbiában – jelentette be Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke a Kompas hetilapnak adott interjújában. A politikus közölte, a párt egyelőre nem tárgyalt a lehetséges elnökjelöltekről. Mint fogalmazott, olyan személyt kívánnak indítani, aki méltó a tisztségre,...
2026. JÚLIUS 3.
[ 10:01 ]
A szerb kormány elfogadta a 2026/2027-es tanévre vonatkozó államilag finanszírozott elsőéves felvételi keretszámokat a Szerb Köztársaság által alapított felsőoktatási intézményekben – közölte az Oktatási Minisztérium. Az állami költségvetésből finanszírozott alapfokú szakirányú, alapképzési és osztatlan...
2026. JÚLIUS 2.
[ 19:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó