Szerbia
ROADPOL akció: A mobiltelefon-használatot ellenőrzik – az autósok és a gyalogosok is célkeresztben
Betűméret:             

A közlekedési rendőrség október 6. és 12. között fokozott ellenőrzést tart, amelynek célja, hogy feltárja és szankcionálja a mobiltelefonok helytelen használatát mind a járművezetők, mind a gyalogosok körében – tájékoztatott a szerbiai belügyminisztérium.

Az akció a nemzetközi „Fókusz az úton” kampány része, amely azokra irányul, akik vezetés közben telefont vagy fülhallgatót használnak, illetve a gyalogosokra, akik átkelés közben használják ezeket az eszközöket.

A kampányt egyszerre 34 európai országban hajtják végre, a ROADPOL (Európai Közlekedési Rendőrségek Hálózata) koordinációjában.

A belügyminisztérium közleménye szerint a mobiltelefon-használat négyszeresére, akár húszszorosára is növelheti a közlekedési baleset kockázatát, ami ezt a szabálysértést az egyik legnagyobb közlekedésbiztonsági problémává teszi.

A Közlekedésbiztonsági Ügynökség adatai szerint a gyalogosok mintegy öt százaléka használ telefont vagy fülhallgatót az úttesten való átkelés közben, míg a járművezetők körében négy és nyolc százalék között mozog azok aránya, akik szabálytalanul használják mobiltelefonjukat.

A belügyi tárca felhívja minden közlekedő figyelmét, hogy saját és mások biztonsága érdekében ne használjanak mobiltelefont, fülhallgatót vagy más olyan eszközt, amely elvonhatja a figyelmet az útról.

A stabilitás és a jólét a nyugat-balkáni régióban az Európai Unió stratégiai érdekeit szolgálja, Szerbia ebben nagyon fontos szerepet tölt be - jelentette ki Marta Kos, az Európai Bizottság bővítésért felelős biztosa Strasbourgban kedden. Az Európai Parlament plenáris ülésének az életfogytiglani szabadságvesztésre...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:37 ]
Tizenkét helyi civil szervezet arra kérte az ellenzéki pártokat és a kisebbségi listákat, hogy gondolják újra önálló indulásukat, és támogassák a Hallgatói Lista – A hallgatók győznek elnevezésű választási listát. A kezdeményezők szerint a szavazatok szétaprózódása az október 25-i előrehozott parlamenti...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 17:20 ]
A Vajdasági Magyar Szövetség kedden benyújtotta a Köztársasági Választási Bizottságnak a közelgő előrehozott parlamenti választásokra összeállított jelöltlistáját. A lista „Vajdasági Magyar Szövetség – dr. Pásztor Bálint” néven indul, listavezetője pedig a párt elnöke, dr. Pásztor Bálint. A VMSZ a listával...
2026. SZEPTEMBER 15.
[ 15:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó