Szerbia
Vučić nyílt beszélgetésre számít Macronnal a szerb–francia kapcsolatokról
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök Párizsban azt mondta, hogy Emmanuel Macron meghívására olyan találkozóra érkezett, ahol a két ország viszonyáról és az új gazdasági együttműködésekről tárgyalnak majd. Úgy fogalmazott: fontosnak tartja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben őszinte párbeszéd legyen Szerbia és Franciaország között.

Vučić megköszönte Franciaország támogatását Szerbia európai integrációs útján, és hangsúlyozta, hogy az ország továbbra is elkötelezett a reformok mellett, valamint egy olyan társadalom felépítésén dolgozik, amely a munkára, a tudásra és az európai értékekre épül, számolt be róla a Tanjug.

Szerinte a kétoldalú kapcsolatok ma erősebbek, mint az elmúlt évtizedekben bármikor, és bízik abban, hogy a stratégiai partnerség tovább mélyül. A találkozó alkalom arra is, hogy ismét meghívja Macront Szerbiába.

Vučić csütörtök este érkezett az Elysée-palotába, ahol Macron és a francia díszőrség fogadta.

Folytatják tíznapos kerékpártúrájukat az „Alkotmány őrzői” (Čuvari Ustava): a diákok és a hozzájuk csatlakozó polgárok hétfő reggel Szabadkáról indultak tovább Topolyán keresztül Zombor felé. Az akció a Studenti pobeđuju – A diákok győznek választási lista kampányának része a Szerbiában október 25-én...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 16:29 ]
Már csak ma lehet jelentkezni a 6000 dináros egyszeri állami támogatásra: a határidő szeptember 21-én éjfélkor lejár. Azoknak a nagykorú szerbiai állampolgároknak kell benyújtaniuk az igénylést, akik nem jogosultak a korábban kiosztott ingyenrészvények alapján járó kifizetésre. A pénz folyósítása szeptember 22-én...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 9:21 ]
Aleksandar Vučić államfő, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia koalíció listavezetője ma ismét televíziós vitára hívta ki Ilija Srdanovićot. A hallgatói lista listavezetője ezúttal is visszautasította a felkérést. Srdanović az Instagramon közzétett rövid videójában azt üzente Vučićnak, hogy „a mellőzés...
2026. SZEPTEMBER 20.
[ 19:35 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó