Szerbia
Vučić: Megállapodtunk az oroszokkal a gázszerződés meghosszabbításáról további három hónapra
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök kedden bejelentette, megállapodás született arról, hogy Szerbiát 2026. március 31-ig egy rövid távú szerződésnek köszönhetően gázzal látják el Oroszországból.

„Jó híreink vannak, újabb három hónappal meghosszabbították számunkra a gázellátást. Így ez a határidő most március 31-ig tart” – közölte Vučić.

"Az emberek nyugodtan alhatnak. Szerbiában lesz áram és elegendő gáz a közelgő téli szezonra" – mondta Vučić, és hozzátette, hogy információik szerint többek között a magyar MOL-lal is tárgyalnak az oroszok a NIS-ről. "Nincs ellenünk kifogásunk, a magyarok a barátaink, csak legyen meg a megállapodás minél hamarabb, lehetőleg január 15-ig.”

Az elnök kifejtette, hogy még ha Szerbia nem is szembesülne másodlagos szankciókkal és az olajszármazékok szállításával kapcsolatos problémák miatt, akkor sem lenne képes importálni a napi 6000 tonna dízelüzemanyagot, amire szüksége van.

Orosz hírügynökségi jelentések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban azt mondta, hogy Oroszországnak vannak bizonyos „ötletei” a NIS-sel kapcsolatos kérdések megoldására és a továbblépésre vonatkozóan, hozzátéve, hogy jelenleg párbeszéd folyik Szerbiával. "Reméljük, hogy megtaláljuk a szükséges megoldást” – mondta Putyin, aki év végi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Oroszország feltételezi, hogy „a velünk baráti viszonyban lévő szerb vezetők” teljesíteni fogják a szerb olajiparral kapcsolatos kötelezettségeiket.

Putyin azt is elmondta, hogy a Gazprom korábban több mint 3 milliárd dollárt fektetett be a NIS-be, minek köszönhetően modernizálták és hatékonnyá tették a vállalatot. Az orosz elnök leszögezte, hogy a NIS fizeti a legtöbb adót a szerb államnak.

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) csütörtök este egyhangúlag elfogadta az október 25-i szerbiai parlamenti választások összesített eredményéről szóló jelentést. Az Egyetemista Lista 140, az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista pedig 103 képviselői helyet szerzett. A fennmaradó hét...
2026. NOVEMBER 5.
[ 22:10 ]
Az új szerb kormány megalakulása után folytatódhatnak a tárgyalások Szerbia és Oroszország között a hosszú távú földgázszállítási megállapodásról – jelentette ki csütörtökön Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő. Moszkva a szerbiai állami szervek megalakulását és a hivatalos megkeresést várja, mielőtt ismét...
2026. NOVEMBER 5.
[ 16:54 ]
Hat L-39 Skyfox repülőgépet adott el Szerbiának Csehország - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön Prágában egy biztonsági konferencián. Babiš júliusban Belgrádban tárgyalt az üzletről Aleksandar Vučić akkori szerb elnökkel és Đuro Macut kormányfővel. "Hat ilyen repülőgépet sikerült...
2026. NOVEMBER 5.
[ 16:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó