Szerbia
Megkezdődött a kampánycsend a nemzeti tanácsi választások előtt
Betűméret:             

Pénteken nulla órakor megkezdődött a kampánycsend a szerbiai nemzeti kisebbségi tanácsok tagjainak megválasztása előtt. A kampánycsend november 8-án, vasárnap 20 óráig, a szavazóhelyek bezárásáig tart.

A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) honlapján közzétett választási határidőnapló szerint a kampánycsend idején a sajtóban és a nyilvános rendezvényeken tilos választási eredménybecsléseket közzétenni, a jelölteket és választási programjaikat nyilvánosan bemutatni, valamint a választópolgárokat arra buzdítani, hogy valamely választási listára szavazzanak, vagy attól tartózkodjanak.

A november 8-ára kiírt választásokon 23 nemzeti kisebbség nemzeti tanácsának tagjait választják meg. A választásokra összesen 52 választási listát hirdettek ki.

A közvetlen választásokhoz 481 157 szavazólapot nyomtatnak, a szavazás 949 szavazóhelyen zajlik majd.

Az Emberi és Kisebbségi Jogok, valamint a Társadalmi Párbeszéd Minisztériuma szeptember 16-án ideiglenesen lezárta a külön választói névjegyzékeket, és megállapította, hogy 21 nemzeti kisebbség teljesítette a közvetlen választások megtartásának feltételeit.

Ezek az albán, askáli, bosnyák, bolgár, bunyevác, vlach, görög, egyiptomi, magyar, macedón, német, lengyel, roma, román, ruszin, szlovák, szlovén, ukrán, horvát, montenegrói és cseh nemzeti kisebbség.

A goráni és az orosz nemzeti kisebbség elektori gyűlés útján választja meg képviselőit.

A közvetlen választásokon a bosnyák, a magyar és a roma nemzeti tanácsba egyaránt 35 tagot választanak. Az albán nemzeti tanácsnak 29, a vlach, a román, a szlovák, a horvát és a montenegrói nemzeti tanácsnak 23-23, míg a bolgár, a bunyevác, a macedón és a ruszin nemzeti tanácsnak 19-19 tagja lesz.

Az askáli, a görög, az egyiptomi, a német, a lengyel, a szlovén, az ukrán és a cseh nemzeti tanácsba egyaránt 15 tagot választanak.

Az elektori gyűlésen a goráni nemzeti tanács 15, az orosz nemzeti tanács pedig 19 tagját választják meg.

A nemzeti tanácsok rendes választásait négyévente tartják, mivel a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény értelmében a testületek megbízatása négy évre szól.

Az előző nemzeti tanácsi választásokat 2022. november 13-án tartották.

Aleksandar Vučić volt szerb államfő kegyelmi döntéseinek megsemmisítését kezdeményezi az újvidéki vasútállomási tragédia körülményeit vizsgáló független bizottság. A testület a legfőbb ügyészhez fordul, hogy indítson eljárást a Közigazgatási Bíróságon, és kérje a vitatott döntések végrehajtásának azonnali...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:16 ]
Az Európai Unió kész szorosan együttműködni Szerbia leendő kormányával – jelentette ki Andreas von Beckerath, az EU szerbiai nagykövete, aki szerdán a belgrádi Európa Házban ismertette az Európai Bizottság 2026. évi országjelentését. Hozzátette: az EU támogatja a kulcsfontosságú területeken végrehajtandó reformokat,...
2026. NOVEMBER 5.
[ 0:13 ]
Fontolóra venné a szerbiai miniszterelnöki tisztség elvállalását Dejan Šoškić, a Szerb Nemzeti Bank korábbi kormányzója, ha erre az Egyetemista Lista kérné fel, és a jelölés demokratikus döntéshozatal eredménye lenne. A közgazdász szerint az új parlament és a kormány akár egy hónapon belül megalakulhat. Úgy véli, a...
2026. NOVEMBER 4.
[ 22:03 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó