Szerbia
Vučić Davosban: Csehország is részt vesz az Expón
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök a davosi Világgazdasági Fórumon több magas szintű kétoldalú tárgyalást folytatott, amelyek középpontjában Szerbia nemzetközi együttműködései, gazdasági kapcsolatai és európai integrációja álltak. A találkozók egyik kézzelfogható eredménye a belgrádi Expo 2027 nemzetközi támogatottságának további erősödése, emelte ki a Vajdasági RTV.

Vučić Davosban tárgyalt Andrej Babiš cseh kormányfővel, akivel egyebek mellett az európai és globális kihívásokról, valamint a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről egyeztetett. A megbeszélést követően az államfő bejelentette:

Csehország hivatalosan is megerősítette részvételét a 2027-es Expón. Vučić szerint ez új lendületet adhat a szerb–cseh együttműködésnek, különösen a gazdaság, a kereskedelem és a beruházások területén. A szerb elnök közlése szerint a tárgyalásokon szó esett az üzleti kapcsolatok bővítéséről, a vállalatok és intézmények közötti együttműködésről, valamint a térség stabilitásának és a párbeszéd fenntartásának fontosságáról is. Hangsúlyozta: a jelenlegi, bizonytalan nemzetközi környezetben különösen fontos, hogy a partnerországok pragmatikusan és felelősen működjenek együtt.

Találkozó Marta Kosszal

Vučić Davosban egyeztetett Marta Kosszal, az Európai Unió bővítési biztosával is. Elmondása szerint a megbeszélés középpontjában a Szerbia és az EU közötti kapcsolatok aktuális kérdései álltak, kiemelten a reformkötelezettségek, a jogállamiság erősítése, az energetikai biztonság és a beruházási környezet javítása. A szerb elnök hangsúlyozta: Szerbia számára kulcsfontosságú a párbeszéd megőrzése a régióban és Európában, mert ez jelenti az egyetlen fenntartható utat a stabilitás és a hosszú távú fejlődés felé.

A nap folyamán Vučić találkozott Gi Parmelanóval, a Svájci Államszövetség elnökével is, és részt vesz a davosi Világgazdasági Fórum programjain, köztük Donald Trump amerikai elnök felszólalását is meghallgatja.

A szerbiai hatalomváltást követően jelentős személycserék várhatók az állami vállalatok vezetésében. A Srbijagas, a Szerbiai Posta, az Air Serbia, a Srbijašume és a Jugoimport SDPR vezetői, valamint felügyelőbizottsági tagjai is elveszíthetik tisztségüket – írja a Nova.rs. A lap szerint az elmúlt években számos...
2026. NOVEMBER 8.
[ 7:47 ]
Tizenöt hónapos megbízatása után távozik Szerbiából Andreas von Beckerath, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője. A diplomata szombaton jelentette be távozását, és sok sikert kívánt Szerbia új vezetésének az intézményi reformokhoz és az európai integráció folytatásához. Az uniós küldöttség...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:40 ]
Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az október 25-i parlamenti választások óta eltelt 13 napban példátlan károk érték Szerbiát. A Szerb Haladó Párt (SNS) szombati belgrádi tanácskozásán azt állította, hogy legalább száz vállalatot kényszerítettek tulajdonosváltásra, és legalább ugyanennyi cégnél kezdődtek...
2026. NOVEMBER 7.
[ 15:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó