Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi utcai incidensek után, Kínába tartó repülőgépéről jelentkezett be. Instagram-bejegyzésében azt mondta: eredetileg más hangvételű üzenetet szeretett volna megfogalmazni, és „gratulálni politikai ellenfeleinek – nem a programjukhoz, mert azt ma sem mutatták be –, hanem ahhoz, hogy minden békésen zajlott”.
„Aztán, mint eddig minden alkalommal, most is megmutatták erőszakos természetüket, és hogy nem tudják elviselni politikai ellenfeleiket. Arra kérem politikai ellenfeleimet, hogy viselkedjenek felelősségteljesen, ahogyan mi is tesszük. Mi, akik tolerálunk, tűrünk és tiszteletben tartjuk a politikai különbségeket. Kérem őket, értsék meg, hogy mindannyian emberek vagyunk, Szerbia polgárai, és semmi mást nem kérünk tőlük, csak hogy tartsák tiszteletben a törvényeket, valamint az eltérő álláspontot és véleményt” – mondta Vučić.
Az esti erőszakos események után az államfő ismét párbeszédre szólított fel, abban a reményben, hogy „megértik: azok is emberek és Szerbia polgárai, akik nem úgy gondolkodnak, mint ők”.
„Ezek olyan jelenetek, amelyek elszomorították országunk minden polgárát. Kérem őket, hogy a jövőben ne tegyenek ilyet. Ezzel semmit nem fognak megváltoztatni. Legközelebb is csak azt kérdezik majd maguktól, hogy miért vannak egyre kevesebben a gyűléseiken, miközben semmit sem változtatnak meg, mert az állam működik, és továbbra is az alkotmánnyal és a törvényekkel összhangban végzi a dolgát” – fogalmazott Vučić.
Ügyészség: Minden rendőrökre támadó személyt azonosítani fognak és felelősségre vonnak
A Belgrádi Főügyészség közölte, hogy mindenkit azonosítanak és törvényes eljárás alá vonnak, akik a Slaviján tartott tüntetés után rendőrökre támadtak.
Az ügyészség a leghatározottabban elítélte a támadásokat, és figyelmeztetett: a rendőrök elleni támadás bűncselekménynek minősül – olvasható az intézmény honlapján.
Az egyetemisták tüntetésének befejezése után, este fél kilenc körül több incidens történt a Pionír park közelében, ahol a hatalom támogatói tartózkodtak.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




