Komolyabb érvelést várt volna az ellenzéktől a szerb kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában Ivica Dačić belügyminiszter.
Az RTS-nek adott interjújában azt mondta, az ellenzéknek joga volt kezdeményezni a bizalmatlansági szavazást, ugyanakkor szerinte a felszólalások inkább politikai jellegűek voltak, és kevés konkrét érv hangzott el a kormány leváltása mellett. Hozzátette, hogy az indítványt hivatalosan a vezérkari épülettel kapcsolatos ügy miatt nyújtották be, ennek ellenére a vita során alig esett szó erről a kérdésről.
A belügyminiszter kitért a rendőrség helyzetére is. Úgy fogalmazott, erős állam nem létezhet erős rendőrség és hadsereg nélkül, ehhez azonban elégedett és megfelelő védelemben részesülő rendőrökre is szükség van. A parlamenti vitában ismét szóba került a hangágyú állítólagos alkalmazása is, amellyel kapcsolatban Dačić azt állította, hogy az ellenzék valótlan állításokat fogalmazott meg. Elmondása szerint a képviselőknek bemutatta az amerikai gyártású LRAD berendezés működését, amelyet több ország is használ.
Dačić arról is beszélt, hogy a „Találj meg!” eltűnt gyermekek felkutatását segítő riasztási rendszer működésében problémák vannak. Elmondta, hogy az SMS-értesítések gyakran késve érkeznek meg, és nem mindig azok kapják meg elsőként, akik a legközelebb tartózkodnak az eltűnés helyszínéhez. A miniszter szerint a technikai hibák megoldásán több állami intézmény bevonásával dolgoznak, és egy olyan új technológia bevezetését is vizsgálják, amely lehetővé tenné, hogy egyetlen üzenet egyszerre akár több ezer vagy millió emberhez is eljusson. Dačić emellett közölte, hogy Spanyolország elfogadta Szerbia segítségét az erdőtüzek elleni védekezéshez, így egy helikopter és egy földi egység még kedden útnak indul az országba.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

