Az Európai Unió is reagált azokra az értesülésekre, amelyek szerint kémszoftverekkel figyeltek meg egyetemistákat és ellenzéki politikusokat Szerbiában. Az Európai Bizottság szóvivője a Szabad Európa Rádiónak közölte: amennyiben a vádak beigazolódnak, elfogadhatatlan a polgárok és politikai ellenfelek adatainak törvénytelen megszerzésére tett bármilyen kísérlet.
Az Egyetemista Mozgalom és a Share Alapítvány szerdán hozta nyilvánosságra, hogy idén legalább 14 személy telefonján mutatták ki kémszoftveres támadás nyomait. Az érintettek között egyetemisták, ellenzéki aktivisták és politikusok is vannak. Az egyik egyetemista készülékén a Pegasus kémszoftvert is azonosították, amit a Torontói Egyetem Citizen Lab kutatócsoportjának vizsgálata is megerősített.
A Pegasus úgy is telepíthető egy telefonra, hogy annak tulajdonosa nem kattint semmilyen hivatkozásra, és más műveletet sem végez. A kémszoftver hozzáférhet a készüléken tárolt adatokhoz, üzenetekhez, valamint a kamerához és a mikrofonhoz is.
A szerbiai állami vezetés tagadja, hogy az állam állna a megfigyelések mögött. Ana Brnabić parlamenti elnök visszautasította az erre vonatkozó vádakat, Aleksandar Vučić államfő pedig bizonyítékok nélküli feltételezéseknek nevezte azokat. A Biztonsági Tájékoztatási Ügynökség (BIA) szintén visszautasította az állításokat.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

