Lemondott parlamenti képviselői mandátumáról Branko Ružić, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) korábbi tagja. Lemondását benyújtotta a szerbiai parlamentnek, az erről szóló dokumentum fényképét pedig Instagram-oldalán is közzétette.
Ružić a dokumentumban közölte, hogy szabad akaratából és egyértelműen mond le képviselői tisztségéről. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy döntése visszavonhatatlan, mandátuma pedig a lemondás parlamenthez történő benyújtásának napján megszűnik.
Branko Ružićot augusztus 31-én zárták ki a Szerbiai Szocialista Pártból. Az SPS döntését a párt alapszabályának súlyos megsértésével indokolta, később pedig azt közölte, hogy Ružić jelentős politikai kárt okozott a pártnak. A politikus akkor úgy reagált, hogy keserűség és mártírszerep nélkül fogadja a döntést, hozzátéve: „Adminisztratív döntéssel ki lehet zárni valakit a pártból. Az eszmét azonban nem lehet kiűzni az emberből.”



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

