Szerbia
Október elején tesztelik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát
Betűméret:             

Október 3-án és 4-én teljes terhelés mellett tesztelik a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszát – közölte Vitézy Dávid. A próbák során utasok nélkül közlekedő szerelvényekkel szimulálják majd a tervezett menetrend legforgalmasabb időszakát, a vonatok pedig elérik az óránkénti 160 kilométeres sebességet.

Vitézy Dávid közlése szerint a teszt eredményeitől függ, mikor indulhat meg a rendszeres személyforgalom a magyarországi szakaszon. Hozzátette, a vonatbefolyásoló és -irányító rendszerek eddigi vizsgálatai során nem észleltek olyan hibát, amelyet a közlekedésbiztonság szempontjából kritikusnak minősítettek volna. Kisebb hiányosságokat ugyan feltártak, ezeket azonban időközben kijavították, közölte az RTV.

A következő lépés a teljes terhelést szimuláló próba lesz. Ennek során a tesztszerelvények órákon keresztül, utasok nélkül közlekednek majd, legfeljebb 160 kilométeres óránkénti sebességgel, a későbbi menetrend legforgalmasabb időszakára tervezett üzemmenet szerint.

Vitézy hangsúlyozta, hogy a sikeres októberi teszt sem jelenti automatikusan a személyforgalom azonnali megindítását. A magyar fél a vasútvonal megnyitását nem egy előre meghatározott időponthoz, hanem valamennyi műszaki és biztonsági eljárás sikeres lezárásához köti.

A magyarországi szakaszon az építési munkálatok gyakorlatilag befejeződtek, a teherforgalom pedig már megindult. A személyszállítás megkezdésének egyik legfontosabb feltétele az ETCS 2-es szintű európai vonatbefolyásoló rendszer megfelelő működése. A rendszer folyamatosan felügyeli a szerelvények sebességét és a biztonságos követési távolságot, működése pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy a személyvonatok 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhessenek.

Vitézy Dávid szerint ezért utasokat csak akkor szállíthatnak majd az új pályán, ha valamennyi ellenőrzés sikeresen lezárult, eredményeiket pedig az illetékes hatóságok és a független szakértők is jóváhagyták.

A tervek szerint a teljes Budapest–Belgrád vasútvonal üzembe helyezésével a két főváros közötti menetidő a korábbi mintegy nyolc óráról körülbelül három és fél órára csökkenhet.

A szerbiai hatalomváltást követően jelentős személycserék várhatók az állami vállalatok vezetésében. A Srbijagas, a Szerbiai Posta, az Air Serbia, a Srbijašume és a Jugoimport SDPR vezetői, valamint felügyelőbizottsági tagjai is elveszíthetik tisztségüket – írja a Nova.rs. A lap szerint az elmúlt években számos...
2026. NOVEMBER 8.
[ 7:47 ]
Tizenöt hónapos megbízatása után távozik Szerbiából Andreas von Beckerath, az Európai Unió belgrádi küldöttségének vezetője. A diplomata szombaton jelentette be távozását, és sok sikert kívánt Szerbia új vezetésének az intézményi reformokhoz és az európai integráció folytatásához. Az uniós küldöttség...
2026. NOVEMBER 7.
[ 18:40 ]
Aleksandar Vučić volt szerb államfő szerint az október 25-i parlamenti választások óta eltelt 13 napban példátlan károk érték Szerbiát. A Szerb Haladó Párt (SNS) szombati belgrádi tanácskozásán azt állította, hogy legalább száz vállalatot kényszerítettek tulajdonosváltásra, és legalább ugyanennyi cégnél kezdődtek...
2026. NOVEMBER 7.
[ 15:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó