Szerbia
Vučić New Yorkban tárgyalt Ursula von der Leyennel: „Szerbia az európai úton marad”
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő New Yorkban találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével az ENSZ Közgyűlésének ülésszaka alkalmából. Vučić a megbeszélés után azt írta: bízik abban, hogy Szerbia a választások eredményétől függetlenül az Európai Unió felé vezető úton marad, sőt fel is gyorsíthatja a teljes jogú tagság felé vezető folyamatot.

A szerb elnök közösségi oldalán azt közölte, rövid beszélgetésük során köszönetet mondott von der Leyennek mindazért a támogatásért, amelyet az elmúlt években Szerbiának nyújtott. Vučić úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy az október 25-i parlamenti választás kimenetelétől függetlenül Szerbia tovább halad az uniós csatlakozás felé.

A találkozó különösen annak fényében érdekes, hogy az Európai Bizottság néhány nappal korábban bejelentette: von der Leyen szeptember 30. és október 2. közötti nyugat-balkáni körútján nem látogat el sem Szerbiába, sem Bosznia-Hercegovinába. A Bizottság ezt azzal indokolta, hogy mindkét országban választások közelednek, ezért a két látogatást későbbi időpontra halasztják.

Vučić erre korábban úgy reagált, szerinte Brüsszel „elegáns módot” talált arra, hogy a választásokra hivatkozva elhalassza a látogatást. Az államfő ugyanakkor azt is mondta, hogy von der Leyen jól ismeri a szerbiai politikai viszonyokat és a közvéleményt.

A tervezett szerbiai látogatás körül korábban vita is kialakult. Mintegy 120 szerbiai egyetemi tanár és kutató nyílt levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy a választási kampány miatt fontolja meg az út elhalasztását. A levél szerzői attól tartottak, hogy egy magas szintű uniós látogatást a kampányban politikai támogatásként értelmezhetnének vagy használhatnának fel.

Az Európai Bizottság legutóbbi hivatalos tájékoztatása szerint von der Leyen mostani nyugat-balkáni körútján Tiranába, Pristinába, Podgoricába és Szkopjéba látogat. A Bizottság hangsúlyozta, hogy a tárgyalások középpontjában az uniós integráció következő lépései és a Nyugat-Balkán fokozatos bekapcsolása áll majd az EU rendszereibe.

Vučić kedden szólal fel az ENSZ Közgyűlésén, New York-i tartózkodása alatt pedig további kétoldalú találkozók várnak rá amerikai, európai és ázsiai vezetőkkel, valamint uniós tisztségviselőkkel.

Három hét alatt 25.585 közlekedési szabálysértést tártak fel az iskolák környékén Szerbiában a fokozott ellenőrzési akció során. A legtöbben gyorshajtás miatt kaptak büntetést, de több mint százhetven ittas sofőrt is kiszűrtek az oktatási intézmények közelében – közölte a szerb belügyminisztérium. A három...
2026. SZEPTEMBER 22.
[ 8:16 ]
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) eddig tíz választási listát hirdetett ki az október 25-ére kiírt előrehozott parlamenti választásokra. A jelöltlistákat október 4-én éjfélig lehet benyújtani, a végleges összesített választási listát pedig legkésőbb október 9-éig kell közzétenni. Az első helyen az...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 17:09 ]
Ha most vasárnap tartanák az előrehozott parlamenti választásokat Szerbiában, az Aleksandar Vučić vezette Egyesült Szerbia lista 48,6 százalékot, a Hallgatói lista – Az egyetemisták győznek pedig 37,1 százalékot szerezne a Faktor Plus legfrissebb felmérése szerint. A diáklista támogatottsága egy hónap alatt 5,6...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 16:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó