Szerbia
Pénzmosás gyanújával letartóztatták az országos meteorológiai intézet igazgatóját
Betűméret:             

Pénzmosás gyanújával letartóztatták Jugoslav Nikolićot, a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ) 71 éves igazgatóját, valamint további két személyt. A belgrádi felső ügyészség szerint a gyanúsítottak legalább 650 ezer euró értékű, feltehetően bűncselekményből származó vagyont próbáltak tisztára mosni. Nikolić a gyanú szerint jelentős összegeket fizetett be bankszámláira, és ingatlanokat vásárolt Belgrádban, Užicében és Montenegróban.

A belgrádi felső ügyészség korrupció elleni különosztályának utasítására kedden őrizetbe vették Jugoslav Nikolićot, valamint két másik személyt, a 71 éves O. N.-t és a 45 éves Đ. N.-t.

Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak 2019 novembere és 2024 novembere között Belgrádban, Čačakban, Užicében, Bajina Baštán és Montenegróban összesen legalább 650 ezer euró értékű vagyont ruháztak át, illetve alakítottak át azzal a feltételezett céllal, hogy eltitkolják annak törvénytelen eredetét.

Nikolić a gyanú szerint ebben az időszakban 41,88 millió dinárt, 43 150 eurót és 44 760 svájci frankot fizetett be saját bankszámláira. Az ügyészség állítása szerint ezeknek az összegeknek az eredete nem igazolható törvényes jövedelméből.

A pénzből az intézet igazgatója ingatlanokat vásárolt Belgrádban, Užicében és Montenegróban.

Nikolićot azzal is gyanúsítják, hogy köztisztviselőként nem jelentette be vagyoni helyzetének jelentős változásait a Korrupciómegelőzési Ügynökségnek, noha erre törvény kötelezte. Emiatt a pénzmosás mellett a vagyon és a jövedelem bejelentésének elmulasztása, illetve valótlan vagyonnyilatkozat megtétele miatt is eljárás indult ellene.

A másik két gyanúsított szintén jelentős ingatlanügyletekben lehetett érintett.

Az ügyészség szerint O. N. 2021 júniusa és 2023 között legalább 227 548 eurót fordított lakások, garázshely és üzlethelyiség megvásárlására Čačakon és Montenegróban, anélkül hogy igazolni tudta volna a pénz törvényes eredetét.

Đ. N. a gyanú szerint 2021 júniusában legalább másfél millió dinárt utalt át egy montenegrói lakás megvásárlására.

A hatóságok azt is vizsgálják, hogy Nikolić és O. N. 2024 novemberében több ingatlan tulajdonjogát Đ. N.-re ruházta-e át azért, hogy eltitkolják a vagyon feltételezett bűncselekményből származó eredetét. Az ügyletek lakásokra, garázshelyekre, telkekre és egy üzlethelyiségre terjedtek ki.

Mindhárom gyanúsítottat őrizetbe vették, ezt követően a belgrádi felső ügyészségen hallgatják ki őket.

Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn telefonon gratulált Ilija Srdanovićnak, az Egyetemista Lista vezetőjének a szerbiai parlamenti választásokon aratott győzelemhez. Macron hangsúlyozta Franciaország és Szerbia baráti kapcsolatát, és megerősítette, hogy Párizs továbbra is támogatja Szerbia európai integrációját. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 18:57 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó