Tudomány
A jelentésvizsgálat új horizontjai
Betűméret:             

Nemzetközi nyelvtudományi konferenciát tartottak az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéken A jelentésvizsgálat (új) horizontjai címmel. A konferenciára mintegy harmincan jelentkeztek, a magyarországi vendégelőadókon kívül a Bölcsészettudományi Kar munkatársai, doktoranduszai is részt vettek.

A konferenciát megelőző köszöntőbeszédében Csányi Erzsébet, a Magyar Tanszék vezetője egyebek mellett azt is hangsúlyozta, hogy a nyelv és a tudomány is élő képződmény, majd megkezdődött a plenáris ülésszak.

A Bölcsészettudományi Kar mozitermében négy plenáris előadót hallhatott a közönség. Tolcsvai Nagy Gábor, az ELTE oktatója Kognitív szemantika. Bevezetés és esettanulmány az igéről címmel adott elő, Katona Edit, az újvidéki tanszék tanára „Ha férfi vagy, légy férfi” címmel a férfiasság kódjainak metaforikus megjelenési formáiról beszélt, Sólyom Réka budapesti vendégelőadóként Nyelvi változás, kreativitás és megértés – napjaink magyar nyelvének neologizmusai címmel mutatta be kutatási eredményeit, Láncz Irén, az újvidéki tanszék professzora pedig A mondatszerkezetek szemantikai interpretációja címmel tartott előadást.

A plenáris ülést követően három szekcióban zajlott a konferencia az újvidéki Bölcsészettudományi Kar termeiben.

Szexuálpszichológus útmutató - illusztráció
2025. SZEPTEMBER 26.
[ 17:14 ]
Magyarország a 19. század elején Európa élvonalába tartozott a hajógyártásban. 1817 márciusában indult útnak a Duna első gőzhajója, a Carolina, amely három évvel később már rendszeres járatként szállította az utasokat Pest, Buda és Óbuda között. A hajót Bernhard Antal építette, és bár pályafutása rövid volt, egy...
2025. SZEPTEMBER 18.
[ 19:36 ]
Új szitakötőfaj jelent meg Szerbiában, az ország dél-keleti részén figyelték meg a Lindenia tetraphylla, azaz a levelespotrohú szitakötő mozgását - közölte a Niši Egyetem Természettudományi Kara és a Dr. Sava Petrović biológiai társaság. A megfigyelést a tudósok a legismertebb szerbiai tudományos kiadványban, az Acta...
2025. SZEPTEMBER 15.
[ 7:30 ]
Még az igazán meleg napokon is hűvösek maradhatnak azok az épületek, amelyekhez majd egy olyan új típusú, szuperhűtő cementet fognak használni, ami jóval hatékonyabban veri vissza és bocsátja ki a hőt, mint a hagyományos megoldások. Új szerepben mutatkozhat be a beton készítéséhez nélkülözhetetlen cement, kínai...
2025. SZEPTEMBER 8.
[ 7:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó